Egyedülállóan drámai fordulatot vehetett a történet, hiszen a német polgármester életét egy olyan személy fenyegette, akit a saját szívéből fogadott magához: a fia.


Herdecke újonnan megválasztott polgármestere, Iris Stalzer, súlyos késes támadás áldozatává vált. Az 57 éves politikai vezetőt saját otthonában érte a támadás, amelynek gyanúsítottja Stalzer nevelt fia. A hageni rendőrség tájékoztatása szerint az asszony állapota továbbra is kritikus, és az élete "folyamatosan veszélyben forog".

Életveszélyes állapotban szállították kórházba Iris Stalzert, a nyugat-németországi Herdecke nemrég megválasztott polgármesterét, miután kedden megkéselték a saját otthona előtt - írtuk korábbi cikkünkben. A 57z éves, kétgyermekes édesanyát kedden dél körül találták meg súlyos sérülésekkel a Ruhr-vidéki városban. A rendőrség tájékoztatása szerint mentőhelikopterrel vitték kórházba, állapota továbbra is kritikus. A Hageni Rendőrség közlése szerint az asszony élete "továbbra is veszélyben van".

"Támadásra került sor a ház falai között" - nyilatkozta Tino Schäfer, a rendőrség szóvivője a WDR német közszolgálati csatornának. A nyomozás során szerzett információk alapján a támadás mögött valószínűleg családi okok állnak, míg politikai motivációk nem tűnnek fel a jelek között.

"A sértett gyermekeit jelenleg a rendőrség fogadta be, ahol az ügy körülményeinek tisztázása végett kihallgatják őket" - mondta Schäfer. A WDR értesülései szerint a nyomozás Stalzer örökbefogadott fiára összpontosít. Szerdán az illetékes bíró döntést hoz az előzetes letartóztatásról. A fiú múltjából adódóan már korábban is tapasztalt pszichés problémákat.

Friedrich Merz szövetségi kancellár elítélte a történteket, és együttérzését fejezte ki az áldozat családjának. "Féltjük Iris Stalzer életét, és bízunk benne, hogy teljesen felépül. Gondolatban a családjával és szeretteivel vagyok" - írta az X-en.

Stalzer a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) színeiben indult a polgármester-választáson, amelynek második fordulóját szeptember 28-án nyerte meg. Tervek szerint novemberben vette volna át a városvezetést. Németországban az elmúlt években több politikus is célponttá vált. Az egyik legsúlyosabb eset 2019-ben történt, amikor Walter Lübcke-t, a menekültbarát politikájáról ismert helyi politikust egy szélsőjobboldali támadó lőtte le saját otthonának teraszán. A gyilkost azóta jogerősen életfogytiglanra ítélték.

Related posts