"Putyin fokozatosan átlépi a határokat, míg Trump türelme vajon meddig bírja még?"

Üdvözöljük az "On the Other Hand" szekcióban, ahol a Portfolio véleményrovatának írásai találhatók. Ezek a publikációk a szerzők egyéni nézőpontjait tükrözik, és nem feltétlenül tükrözik a Portfolio szerkesztőségének hivatalos álláspontját. Amennyiben szeretné megosztani gondolatait a témával kapcsolatban, kérjük, küldje el írását a [email protected] e-mail címre. A megjelent cikkek teljes választéka itt érhető el.

A NATO-csúcstalálkozó talán legszembetűnőbb hiányossága, hogy jelentősen figyelmen kívül hagyta a jelenlegi két, égető konfliktust.

Bár kifejezte néhány gyenge véleményét az orosz-ukrán konfliktusról, a közel-keleti háborúra nem fordított figyelmet, és Kínáról egyáltalán nem tett említést.

Értjük, hogy ez a csúcstalálkozó alapvetően magáról a szervezetről szólt. Erre szükség is volt, és legalábbis jó kezdetnek bizonyulhat. Persze a puding próbája az evés, térjünk vissza erre fél-egy év múlva.

Azt azonban nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy

a NATO-nak, úgy tűnik, jelenleg nincs hivatalos közös véleménye sem az orosz-ukrán, sem a közel-keleti háborúról. És ez nagy baj.

Értjük persze, hogy ez a csúcstalálkozó alapvetően arról szólt, hogy elégítsük ki Donald Trump jogos és kevésbé jogos igényeit és szeszélyeit. Ezek között is mindenekelőtt erősítsük és demonstráljuk elkötelezettségét a híres ötödik cikkely iránt. Ez úgy tűnik - legalább ideiglenesen - sikerült is. De engedtessék meg, hogy belenézzünk napjaink két nagy konfliktusába, ha már a NATO nem tette.

Az orosz-ukrán konfliktus kapcsán a helyzet alapvetően világos:

Oroszország számára egyáltalán nem áll szándékában tűzszünetet megkötni, ráadásul a maximalista és folyamatosan terjeszkedő követeléseit sem hajlandó feladni.

A kihívás abban rejlik, hogy miként tudunk olyan körülményeket kialakítani, amelyek arra ösztönzik Vlagyimir Putyint, hogy felismerje: a fegyverszünet a számára kedvezőbb megoldás.

Oroszország magatartásának hátterében több tényező áll. Először is, Putyin mély meggyőződése, hogy a hadszíntéren elérhet győzelmet, jelentős szerepet játszik ebben. E hit nem teljesen alaptalan, hiszen az orosz erők folyamatosan kisebb sikereket könyvelhetnek el. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a várva várt stratégiai áttörés eddig elmaradt, és a jövőben is valószínűtlen, hogy bekövetkezzen. Jelenleg úgy tűnik, hogy a régóta tervezett nagyszabású orosz nyári offenzíva küszöbén állunk, amely várhatóan Oroszország számára területnyereséget hoz, de nem valószínű, hogy képes lenne stratégiai szempontból jelentős eredményeket felmutatni.

Úgy vélem, hogy a jelenlegi helyzetben az orosz haderő nem rendelkezik a szükséges képességekkel. A nagyobb sikerek eléréséhez elengedhetetlen lenne, hogy képes legyen egy második frontot nyitni, például Belarusz irányából támadva Ukrajnát, ezzel fenyegetve a fővárost is. Azonban ez a forgatókönyv jelenleg irreálisnak tűnik, és meghaladja Oroszország aktuális lehetőségeit.

A nyár ezzel a témával telik majd el. Az év végére Oroszország számára komoly gazdasági kihívások várhatóak. Ezt nem csupán a Nyugat elfogult véleménye támasztja alá, hanem az orosz gazdasági miniszter szavai is. Ráadásul maga Putyin is megerősítette ezt, amikor bejelentette, hogy csökkenteni fogják a katonai költségvetést.

Ez két dolgot sugallhat: vagy arra számít, hogy a harcok enyhülnek, és egy állóháborús helyzet alakul ki, vagy várhatóan fegyverszünetet hirdetnek, természetesen orosz feltételek mellett.

Ukrajna még mindig képes megvédeni magát, bár a kihívások folyamatosan növekednek. Jelenleg úgy tűnik, hogy az európai államok által biztosított támogatás elegendő ahhoz, hogy fenntartsák ezt a helyzetet, legalábbis az év végéig, miközben az amerikai hozzájárulás minimálisra csökken.

Elérkeztünk a legnagyobb kérdőjelhez: mit fog tenni Amerika? Különösen Donald Trumpra fókuszálva, hiszen az utóbbi időszakban Amerika politikai tája egyre inkább egy egyszemélyi vezetésre emlékeztet. Az ország sorsa sokszor egyetlen ember döntésein múlik, ami felveti a kérdést: vajon hova tartunk? Most nem az értékelés a lényeg, hanem az, hogy milyen jövő vár ránk.

Azt gondoljuk, Putyin lassan túltolja a biciklit. Trump közeledik ahhoz a ponthoz, amikor már kellően feldühödik, és akár cselekvésre is készteti. Minden Putyin iránti szimpátiája ellenére kezd elfogyni a türelme. Első lépésként beleegyezhet, hogy Ukrajna amerikai fegyvereket vásároljon (sic!) - mindenekelőtt Patriotokat - európai pénzen. És fontolóra vehet szankciókat. Ha idáig eljut, főként az 500%-os vámig az orosz energiahordozókat szállító vásárlókkal (benne sajnos Magyarországgal) szemben, az game changer lehet.

A helyzet a másik hadszíntéren sem egyszerűbb, sőt, talán még összetettebb. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy

A Közel-Keleten jelentős átalakulások mentek végbe, amelyek alapvetően kedveznek Izraelnek és a nyugati civilizációnak.

A Hezbollah helyzete drasztikusan megváltozott. Az izraeli légicsapások következtében jelentősen csökkent a képessége, hogy komoly fenyegetést jelentsen Izrael számára. Politikai szempontból is úgy tűnik, hogy Libanonban háttérbe szorul. Nem zárható ki, hogy a közeljövőben javulás állhat be a libanoni-izraeli kapcsolatokban.

A Hamász vélhetően az utolsókat rúgja katonailag - igaz, még képes rúgni, és több tucatnyi túszt fogva tartani. Nehezen érthető, miért ezt a hosszan elnyúló hadviselést választotta Benjamin Netanjahu, amely jelentős részben ürügyül szolgál az Izrael-ellenes, "palesztinpárti" reakciónak.

Szíriában új politikai vezetés került hatalomra, amely úgy tűnik, elkötelezett a béke mellett Izraellel. Jelenleg hivatalos béketárgyalások zajlanak a két ország között, amelyek nem csupán fegyverszüneti megállapodásokra irányulnak, hanem tartalmas megoldások keresésére is. A szíriai vezetés jelezte, hogy akár a Golán-fennsík egy részének Izrael által történő annektálását is hajlandó elfogadni egy leendő békeszerződés keretében. Amennyiben ez a megállapodás létrejön, Izrael békét köthet minden arab szomszédjával, kivéve Libanont, ahol viszont úgy tűnik, szintén elindult a párbeszéd folyamata.

És végül, de elsősorban - és ez a legfontosabb fejlemény, ami alapjaiban megváltoztatja a közel-keleti erőviszonyokat -, Irán olyan mértékben meggyengült, hogy aligha lesz képes a továbbiakban az eddigit akár megközelítő mértékben is támogatni proxyjait, a Hamászt, a Hezbollahot, a jemeni húszikat, nem is beszélve arról, hogy elvesztette Szíriát, és folyamatban van Libanon elidegenedése is.

Az utóbbi hetek legjelentősebb eseményei között szerepel, hogy Izrael és az Egyesült Államok közvetlen katonai akciókat indított Irán ellen, számos stratégiai célpontot elérve. Irán légvédelmi rendszere gyakorlatilag jelentős mértékben megsemmisült, és súlyos károk érték a rakétahordozó eszközök indítóállásait, valamint a felhalmozott hadfelszerelést is.

Minden bizonnyal pozitív eredmény az is, hogy sikeres csapásokat mértek Irán nukleáris létesítményeire.

Azonban kérdéses, hogy e lépéssel ténylegesen sikerült-e Izraelnek és az Egyesült Államoknak elérniük fő stratégiai céljukat, amely Irán nukleáris fegyverkezési képességeinek felszámolását célozta meg.

Személyes véleményem szerint ebben a kérdésben csupán korlátozott, részeredményekről lehet beszélni. Valószínű, hogy azok a centrifugák, amelyek az urán fegyverekhez szükséges dúsításhoz elengedhetetlenek, nem semmisültek meg. Emellett valószínűnek tartom, hogy az irániak sikeresen kimentették azt a körülbelül négy tonna 60%-os vagy annál nagyobb dúsítású uránt, amelyet eddig ezek a centrifugák előállítottak.

Ez azt jelenti, hogy az irániak ugyan megszűntek nukleáris küszöbállam lenni, azaz minden bizonnyal jóval több időre lesz szükségünk ahhoz, hogy elérjék a nukleáris fegyverek előállításához szükséges dúsított urán előállítását, mint a támadások előtt. De nem gondolom, hogy arról beszélhetünk, hogy az iráni képességek teljesen megsemmisültek volna, és nulláról kellene kezdeniük a fegyverek előállítását.

Nyilvánvaló, hogy ennek a lépésnek politikai és pszichológiai következményei is lehetnek. Irán jól tudja, hogy a hagyományos katonai erők nem elegendőek ahhoz, hogy hatékonyan szembeszálljon Izraellel és az őt támogató Egyesült Államokkal. Ezért a nukleáris fegyverek megszerzése iránti vágyuk fokozódik, hiszen ilyen eszközök birtokában joggal feltételezhetik, hogy egy esetleges támadást Izrael és az Egyesült Államok alaposan megfontolnának.

Mindebből két lényeges következtetés vonható le. Először is, hogy...

Donald Trump döntése, hogy leállította a hadműveletet, mielőtt az elérhette volna a kitűzött célt, az iráni nukleáris program teljes felszámolását, kétségtelenül vitatható lépés volt. Ezzel a lépéssel jelentős lehetőséget mulasztott el, amely akár a régió biztonságát is alapjaiban változtathatta volna meg.

Persze ebben az esetben is fennmaradt volna annak a lehetősége, hogy Irán újrakezdi. De akkor az sokkal hosszabb időt vett volna igénybe, és politikailag talán egyszerűbb lett volna egy olyan megállapodás elérése, hogy Irán ne állítsa elő ismét a nukleáris fegyverekhez szükséges felszerelést.

Természetesen ez most is lehetséges, de erősen kétségeim vannak afelől, hogy az iráni vezetés hajlandó lenne erre. Aggályos, hogy Donald Trump, aki számára a "béketeremtő" imázs megőrzése kulcsfontosságú, talán beleegyezne egy olyan megállapodásba Iránnal, amely nem garantálja a nukleáris képességek, valamint az ezeket hordozó eszközök teljes megsemmisítését és az újbóli előállításuk megakadályozását.

Minden egyes dolognak megvan a maga következménye, ami azt jelenti, hogy...

elkerülhetetlennek látszik a háború felújítása, hiszen amint Irán ismét komolyan nekilát a nukleáris fegyverek előállításához szükséges urándúsításnak, Izraelnek nem lesz más választása, mint hogy megsemmisítse ezeket a felszereléseket.

A kérdés az, hogy Donald Trump hajlandó lesz-e kifejezni támogatását Izrael iránt. Ez nem egy könnyű döntés, hiszen ő volt az, aki leállította a hadműveleteket, ami közvetlenül hozzájárult a konfliktusok újbóli fellángolásához. Így tehát valószínű, hogy nem tudja majd megkerülni ezt a helyzetet.

Összegzésképpen megállapíthatjuk, hogy Izrael számára a jelenlegi helyzet soha nem volt ennyire kedvező. Ugyanakkor a hátralévő feladatok súlya továbbra is jelentős. Sürgősen be kell fejezni a gázai hadműveleteket, és a lehető leggyorsabban meg kell találni a középutat Szaúd-Arábiával. Emellett nem szabad figyelmen kívül hagyni Izrael belső kihívásait sem, amelyekkel szintén sürgősen foglalkozni kell.