Putyin valószínűleg elégedett lehet a harccal, amely az orosz katonákról készült filmek ellen folyik.

Amit az orosz tévében meg rádióban mondanak, mind propaganda, egyben nagyon veszélyes is. Hiszen sokakat rábírnak, hogy hazafiként jelentkezzenek a frontra, fél éves önkéntes szolgálatra, utólag már bánva az egészet. Lejárt a szerződésük, pótlékot sem kapnak, és nyíltan a tudtukra adják: Oroszországba csak "lábbal előre", tehát holtan térhetnek vissza. Ha ezt előre tudják, biztosan nem jelentkeztek volna. Nem akarnak háborút, sem ölni, sem meghalni, de nem látnak más választást, szolgálnak tovább. Közben azt is látják, hogy a "nagy" Egységes Oroszország Párt humanitárius szállítmányai sem jutnak el a donyecki területekre, a katonáknak és egészségügyi csapatuknak kell cselekedniük. Teljesen világos számukra: magukra lettek hagyva.

Ezt a szöveget nem egy ukrán tudósításból merítettem, hanem a közelmúltban láttam a "Russians At War" című kanadai-francia filmben, amely a frontkatonák tapasztalatait mutatja be. A filmben az orosz katonák saját szavaikkal osztják meg gondolataikat. Az orosz rendezőnő, akit állítólag az orosz állam propagandistájaként emlegetnek, olyan kérdéseket tesz fel nekik, mint például, hogy hallották-e a háborús bűnökkel kapcsolatos vádakat, amelyek civilek meggyilkolására és nők erőszakolására vonatkoznak. Az egyik fiatal katona határozottan kijelenti, hogy elképzelhetetlen, hogy ártatlan civilekkel bánjanak így, hiszen "miért ölelnénk meg és bántanánk azokat, akik soha nem ártottak senkinek?" Racionalitás alapján közelít a kérdéshez, és számára ennek semmi logikai alapja nincs. A rendezőnő viszont rákérdez: "De hát mi támadtuk meg az ő országukat?" A katona elmereng, a cigarettáját szívja, a szemöldökét ráncolja, és végül csak annyit mond: "Hát, mondhatni, megtettük, de nem a saját döntésünkből. Parancsot kaptunk, és benyomultunk." A rendezőnő újra rákérdez, hogy szerinte helyes volt-e a parancs. A katona egyszerűen megvonja a vállát: nem tudja.

Más frontharcosok már konkrétabban fogalmaznak. Egyikük véleménye, hogy "vagy ők, vagy én", egyébként csak magát védi. - Hogy ez itt az ő földjük, és vissza kellene vonulnunk a p.csába? Hátrahagyni a srácokat? Az semmi, hogy nyolc éven át bombázták a saját földjüket. Hány gyermek halt meg, idős férfiak és asszonyok? Nekünk sincs igazunk és nekik sincs igazuk, persze, ez van. Én itt csak a munkámat végzem - mondja, közben rendületlenül gyártja tovább a gránátot.

A fentiek fényében nem meglepő, hogy a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivált (BIDF) orosz propaganda vádjával támadták meg, ahogyan Anton Bendarzsevszki film szakértőt is célba vették. Az Oroszországra szakosodott szakember konkrét fenyegetéseket kapott, sőt, felmerült a lehetősége annak, hogy kitilthatják Ukrajnából. Hosszú és alapos bejegyzésben fejtette ki, hogy miért érzi zavarosnak az eseményeket, és miért nem találja a helyét ebben a komplex helyzetben.

Kedd este újra megcsillant a film, hiszen a Mammutban lezajlott a második vetítése. A szakértő elmondta, hogy végül provokációra nem került sor. Korábban hallottunk arról, hogy esetleg akciók, élőláncok vagy bekiabálások várhatóak, de ezek egyike sem valósult meg sem a vasárnapi premier, sem kedd este. A film a héten még több alkalommal is vászonra kerül a BIDF keretein belül.

A fesztivál reagált a vádakra, miután az Ukrán Intézet a vetítés törlését kérte: "A BIDF csapata 2022. február 24. óta, az ukrajnai háború kitörése óta, határozottan elítéli az orosz agressziót, és elkötelezetten kiáll Ukrajna területi integritásának elismerése és védelme mellett. Mivel kulturális eseményről van szó, lehetőségeink természetesen korlátozottak, de mindent megteszünk az 'ukrán ügy' támogatásáért. Célunk, hogy a lehető legnagyobb figyelmet irányítsuk az ukrán állampolgárokra és filmkészítőkre, valamint hidat képezzünk Ukrajna és a magyar közönség között, különös figyelmet fordítva a Magyarországon gyakran torzított információs közegre. E törekvéseinket jól tükrözi, hogy az elmúlt két évben, a háború kezdete óta, 11 ukrán filmet és alkotóit vendégül láttuk, továbbá számos tematikus programot szerveztünk a téma köré. A 2025-ös évre például 5 ukrán film került tervezett programunkba."

A BIDF rendezőstábja egyöntetűen elítéli Oroszország és a putyini rezsim Ukrajna megszállására és területeinek jogtalan elcsatolására irányuló minden törekvését. Az orosz hadsereg eddig több mint 140.000 dokumentált esetben követett el háborús és emberiesség elleni bűncselekményeket, miközben a Hágai Emberi Jogi Bíróság (ICJ) népirtás vádjával indított nyomozást Oroszország ellen. A következő film egy szélsőséges helyzetben készült, így a valóságot csupán bizonyos aspektusain keresztül tükrözi, és nem felel meg a kiegyensúlyozott tájékoztatás elvárásainak. Kérjük, támogassa Ukrajna védelmi harcát adományával a következő linken (vagy használja a QR kódot): https://standforukraine.com/ (...)

Ne feledkezzünk meg arról a tényről, hogy egy fesztivál megteheti mindazt, amit sokan nem, akik harcban állnak, létükben, vagy egzisztenciálisan veszély fenyegeti őket, vagy mert nem hallják a hangjukat. Hidat képezhetünk köztük, történeteik és a külvilág között. Lehetőséget adhatunk, hogy a jövő hitelesen emlékezzen rájuk, hogy a történelem ne temesse süllyesztőjébe a valóság megannyi szeletét. Egyszer, amikor majd elhallgatnak a fegyverek, úgy emlékezhetünk vissza ezekre a pillanatokra, mint amelyek a nyitottságra és a valóság iránti vágyra ébresztettek."

Ahogyan Anton Bendarzsevszkij lapunk számára kifejtette, az ukrán hatóságok központi utasítása érkezett, miszerint a filmet minden eszközzel meg kell akadályozni. Számos nemzetközi fesztiválon törölték a bemutatókat, miután a rendezőt és a szervezőket halálos fenyegetések érték. Torontóban azonban végül mégis megtartották a vetítést, igaz, a fesztivál keretein kívül.

A szakértő számára is rejtély, hogyan lehet a filmet propagandistának minősíteni. Szerinte az ukrán fél által problémásnak tartott aspektus az, hogy az orosz katonákat is valóságos, hús-vér emberekként ábrázolják. - Azok, akik elítélik a filmet, gyakran nem is látták, és csupán azon az alapon kritizálnak, hogy miért kellene orosz katonákkal foglalkozni, valamint miért keltsünk együttérzést az orosz emberek iránt. Ha bárki megnézi ezt a filmet, azonnal észreveszi, hogy ez nem propaganda - osztotta meg velünk véleményét.

Az orosz fél szempontjából az ukrán tiltakozás elég kedvező helyzetet teremt. Ha megpróbálnák védeni a produkciót, az valójában elhibázott lépés lenne, hiszen számukra is előnyös lenne, ha a filmet nem mutatnák be. Anastasia Trofimova, aki korábban az orosz RT-nél dolgozott, már egy ideje külföldön él, és valószínűleg nem számíthat arra, hogy a dokumentumfilmje miatt hálásak lesznek neki.

A rendezőnő korábban valóban Szíria és Irak háborús zónáiban dolgozott az orosz állami csatorna számára - ez is segítette abban, hogy a fronton bizalmat alakítson ki magával szemben. A rendező a film elején is elmondja, hogy az orosz védelmi minisztériumtól nem kapott engedélyt, a frontparancsnokság pedig bizonytalan volt, jóváhagyja-e vagy sem a dolgot. Többen is kétségbe vonták, hogy erre lehetett-e reálisan lehetősége. Így tett Rácz András Oroszország-szakértő is, aki ugyanakkor maga is leszögezte a posztjában, hogy itt nem orosz háborús propagandáról van szó. Viszont úgy látta: "az elég valószínűtlennek hangzik, hogy valaki hivatalos engedély nélkül hosszan filmezgethetett volna orosz katonákat, és ebből aztán még "dokumentumfilmet" is csinál...)".

Anton Bendarzsevszkij szerint érdemes alaposan megfigyelni, mikor készültek a felvételek. Trofimova 2023 januárjától júliusig tartózkodott a területen, abban az időszakban, amikor még létezett a Wagner-csoport, és Prigozsin is aktívan szerepelt a színen. Ekkor gyakoriak voltak az orosz katonai vezetés, például Szergej Sojgu és Valerij Geraszimov ellen irányuló kritikák, amelyeket különféle önkéntesek fogalmaztak meg. Prigozsin maga is rendszeresen posztolt ilyen videókat. Az akkori időszak sokkal rugalmasabb volt, azonban a Prigozsin által vezetett puccs jelentős csapást jelentett az orosz hatalom számára, ami után a vezetés szigorította a helyzetet. Azóta drámaian csökkent az információáramlás az orosz hadseregen belül, és szinte teljesen eltűnt a katonai vezetés belső kritikája. Jelenleg tehát már nem lenne lehetséges, hogy ilyen formában készüljön el ez a film.

Fontos hangsúlyozni, hogy itt nem csupán egy szűk területről van szó: a frontszakasz több mint ezer kilométeres terjedelmű, ahová rengeteg ember érkezik és távozik. Donyeckbe például még Moszkvából is el lehet jutni busszal vagy vonattal, ami még inkább lehetővé tette, hogy egy civil operatőr kimerészkedjen és filmezzen a helyszínen. A rendezőnő számára a személyes kapcsolatok kiemelkedő szerepet játszottak: a film nyitóképsorában láthatjuk, ahogy az orosz metrón találkozik egy Ilja nevű férfival, akinek a segítségével elérheti a frontot, ahol csatlakozhat a katonai csapathoz. Egy másik tényező, ami megkönnyítette számára a helyzetét, az volt, hogy nem mint tudósító érkezett; nem érdekelte a haditechnikai részletek, sokkal inkább a mindennapi életük megörökítése volt a célja. Ahogy az egyik katona fogalmazott: az igazságot szeretné bemutatni, nem pedig a hazugságokat, amiket a médiában hallani. Ha az orosz védelmi minisztériumból valaki engedélyezett volna egy ilyen film készítését, valószínűleg ő is nehéz helyzetbe került volna.

Felmerülhet a nézőben a kérdés, hogy miért mernek a film karakterei ilyen nyíltan és őszintén beszélni. Vajon nem félnek a lehetséges következményektől? Bendarzsevszkij véleménye szerint a legrosszabb, ami történhetett volna, az a fronton való halál lett volna, így valójában nem volt mitől tartaniuk. Ha börtönbe zárnák őket, talán még jót is tennének velük, hiszen ott legalább életben maradhatnának. Az orosz állam azonban valószínűleg jobban értékeli őket, ha a harctéren küzdenek, hiszen ott az életüket áldozzák a háború oltárán.

A film megtekintése során észlelhetjük, hogy Vlagyimir Putyin neve nem kerül gyakran említésre. Vajon ez tudatos döntés? Lehetséges, hogy ennek mögött propagandisztikus szándék húzódik meg?

A rendező véleménye szerint meglepő módon a katonák között nem volt jellemző, hogy egymás között Putyinról, Zelenszkijről vagy Bidenről diskuráljanak. A politikai kérdéseket külön kezelték: a magas rangú vezetők világa elválik a katonák mindennapi kihívásaitól. A fronton harcolókat sokkal inkább a túlélés, az élelem- és italellátás, valamint a vodka beszerzése foglalkoztatta – osztja meg tapasztalatait a szakértő.

Az orosz fronton harcoló katonák története kapcsán egyre gyakrabban hallani, hogy sok megszólaló megkérdőjelezi a hivatalos propaganda állításait az ukrán nácikról és a szovjet múlt dicsőségéről. A film egyik megindító pillanata, amikor egy idős asszony, akinek az otthona az oroszok által megszállt ukrajnai területen található, arról beszél, hogy az oroszokat támogatják, de rettegnek attól, hogy ez a támogatás az életükbe kerülhet. Említi, hogy az ukrán állam a leninista eszmékkel szemben lép fel, miközben ő gyermekként a tanteremben Lenin arcképét látta a táblán. Bendarzsevszkij szerint ez a jelenség jól tükrözi a helyi idősek pszichológiai állapotát: nosztalgiával tekintenek vissza a szovjet időkre, hiszen fiatalságuk emlékei élénken élnek bennük. Érzelmeik irányítják a gondolkodásukat, és sok esetben képtelenek racionálisan megérteni, miért is érzik így. A lenini és sztálinista bűnökről pedig valószínűleg nem hallottak eleget – vagy ha igen, azt tudatosan elfelejtették.

Ott van a rendezőnő által elsőként megismert Ilja is, aki - más katonákhoz hasonlóan - a 2014-es választóvonalról beszél. Neki magának menekülnie is kellett akkor. A férfi kifejti, a Szovjetunióban milyen jó testvéri kapcsolat volt oroszok és ukránok között, ami persze Bendarzsevszkij elmondása szerint nem igaz, elég sok ukrán sérelem merült fel a szovjet-oroszok irányába. Ahogy a magyarok is megszállásnak tartották a szovjet jelenlétet, az ukránok jelentős része szintén. Míközben pedig az oroszok 2014-et követő ukrán bűnöket emlegetnek, addig nem sietnek belátni azt, hogy a Szovjetunió szétesése előtt az oroszok milyen bűnöket követtek el az ukránok ellen. De Ilja maga nem is sokat tapasztalhatott az akkori időkből, elvégre a rendszerváltozások környékén is még csak 15-16 éves volt.

Az oroszok által elkövetett háborús bűnök témája körüli diskurzus során érdemes észben tartani, hogy a film cselekménye egy teljesen más időszakot ábrázol. A film katonái már ritkán találkoznak civilekkel, sőt, az ellenséges erőkkel való összecsapások is egyre ritkábbá válnak. Sokkal inkább a drónok jelentette fenyegetés elől kell búvóhelyet keresniük. A háború kezdetén, amikor az orosz csapatok betörtek Ukrajna területére, számos brutális cselekmény zajlott le, mint például a bucsai vagy irpinyi civilek ellen elkövetett támadások. Ezt követően a rakétatámadások váltak a háború eszközévé, amelyek célpontja a civilek voltak. A 2023-as interjúk során megszólaló orosz katonák nehezen fogadják el ezeket a tényeket, de a film nem kerülgeti a valóságot. Sőt, olyan súlyos vádakat fogalmaz meg az ukránok ellen elkövetett atrocitásokkal és a háború szörnyűségeivel kapcsolatban, amelyekért Putyin biztosan nem fog köszönetet mondani.