Petr Pavel megjegyezte, hogy Csehországban várhatóan egy hárompárti koalíciós kormány fog megalakulni.
Petr Pavel, a cseh köztársasági elnök hétfőn Prágában bejelentette, hogy várhatóan három párt, nevezetesen az Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO), a Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD), valamint az Autósok koalíciós kormányt alakítanak. A pontos személyi összetételről még folyamatban vannak a tárgyalások. Az elnök hangsúlyozta, hogy a találkozók, amelyeket a parlamenti alsóházba bejutott hat párt vezetőivel folytatott, konzultációs jellegűek voltak.
Petr Pavel szerint a kormányalakításnak és az új képviselőház megalakulásának párhuzamosan kellene haladnia. "A parlamentben az erők elosztása, tehát milyen mértékben és hogyan lesznek képviselve az egyes pártok a parlamenti szervekben, természetesen hatással lesz a kormány összetételére is" - mondta a politikus újságíróknak. "Egyetértettünk a pártelnökökkel abban, hogy nincs szükség a folyamat siettetésére" - tette hozzá az államfő, aki vasárnap az ANO, az ODS, a KDU-ČSL, a TOP 09 és a STAN vezetőivel folytatott megbeszéléseket, amelyeket hétfőn a Kalózpárt, az SPD és az Autósok vezetőivel való találkozók egészítettek ki.
Az államfő úgy véli, hogy a megbeszélések nyíltak, tárgyilagosak és korrektek voltak. Megerősítette, hogy nem kívánja a folyamatokat hátráltatni, s amint a pártok megállapodnak a programok összeegyeztethetőségéről és a testületek személyi összetételéről, lehetőség nyílik valakit megbízni a kormány konkrét megalakításával. "Ha meglesz az akarat, nincs okom hátráltatni a folyamatot és a választások győztesét megbízom a kormány megalakításával" - szögezte le az államfő.
A hétvégi képviselőházi választás során az Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) 34%-os támogatottsággal diadalmaskodott. Hétfőn az ANO, a SPD és az Autósok vezetői megerősítették, hogy már megkezdődtek az informális egyeztetések az új kormány felállításáról. Az ANO elsősorban egyedüli kormányzásra törekszik, míg a kisebb pártok koalíciós kormányban gondolkodnak.
A 200 tagú parlamenti alsóházban az ANO 80, az SPD 15, az Autósok pedig 13 mandátummal rendelkezik. Az új parlamenti alsóház megalakulása november elején várható.





