Ott ült, és lelkesen zúgó tapsokkal buzdította a színpadon zajló előadást.
Hőhullámok ide vagy oda, a politikai kampány szélsebesen zajlik, ami - ha másra nem is - egyértelműen azt mutatja, hogy a Fidesz tart a helyzetétől. A kormánypárt dominálja a reklámhadjáratot, hiszen minden 100 forintból, amit a magyar választók befolyásolására költenek, 99-et ők és a hozzájuk kapcsolódó csoportok használnak fel - az orosz és kínai befolyásolási kísérleteket nem is említve. Jelenlegi erőfeszítéseik főként a diskurzus elterelésére és az alapvető kérdések átfogalmazására összpontosítanak. Mielőtt esetleg sikerrel járnának, fontos hangsúlyozni: 2026 áprilisában az egyetlen lényeges kérdés nem az lesz, hogy jobb vagy bal, hanem az, hogy van-e okunk még négy vagy akár több évre is bizalmat szavazni Orbán Viktornak.
Alighanem ők is úgy látják, hogy nincs, ezért aztán pénzü(n)ket és energiájukat nem sajnálva mindent megtesznek azért, hogy a kampány, és majdan a szavazás látszólag valamely másik kérdés eldöntéséről szóljon. Brüsszeliták vagy szuverenisták, előre vagy hátra, háború vagy béke, mocskos Fidesz vagy vesszen Trianon - minden ilyen áldilemmának (nem becsülnénk alá a háború jelentőségét, de hogy nem a magyar szavazók fogják eldönteni jövő tavasszal, az talán belátható).
A fenti kérdések sorába illeszkedik az a felvetés is, hogy mennyire volt fideszes a jelenlegi ellenzéki kihívó. Elöljáróban: lényegtelen, mert a választás tétje nem ez. Bővebben: ha 15 évnyi kétharmados kormányzás után a kormányerők legfőbb vádja az ellenfél kapcsán az, hogy valójában fideszes - ahogy Orbán fogalmaz: "minden egyes beszédemen az első sorban ült, sőt ragaszkodott, hogy ott üljön, ott tapsolt, csápolt" - és ezt a kampányt támogató platformok napok óta egyhangúan harsogják, akkor azt nehéz máshogy értelmezni: "ugyanolyan gyenge, mint mi". (Csak hogy azok is értsék, akik esetleg még mindig nem fognak fel mindent: ha lenne ennél komolyabb érvük, biztosan azt használnák - nem mondható, hogy eddig ne próbáltak volna ki mindent.) Továbbá a kormányzati kampány másik mantrája - miszerint az ellenfél kiszámíthatatlan, míg a miniszterelnök nézetei stabilak - szintén hamis. Orbán Viktor 2008-ban és 2014-ben is kifejezte szándékát, hogy megállítja Putyint (létezik olyan ember, aki azt állítja, hogy azóta az orosz elnök barátságosabb, veszélytelenebb vagy európaibb lett?); a devizaadósság azóta megtöbbszöröződött, amit még egy évtizeddel ezelőtt is halálos fenyegetésnek tekintett; az oroszok miatt elárult V4-es együttműködésről pedig még öt éve is azt nyilatkozta, hogy az életét és vérét adná érte.
Mindez azonban tényleg csak mellébeszélés ahhoz képest, amiről nyolc hónap múlva döntenünk kell. Ha az összes vádpont igaz lenne, amit az Orbán-szócsövek hálózata Magyarról ismételget, az egyrészt azt jelentené, hogy miközben minden másban folyamatosan hazudnak, ebben az egyben náluk az igazság - mondjuk úgy, hogy kicsi az esélye. Másrészt, és ez a fontosabb, még az se lenne elegendő érv amellett, hogy kormányon tartsuk ezt a saját állítólagos értékeit is naponta megtagadó, egyre látványosabban kormányzóképtelen putyinista rablórezsimet.
