Soós Imre, az ötvenes évek népszerű filmsztárja nem öngyilkosság áldozata lett, hanem felesége keze által vesztette életét.

A korabeli sajtó rendkívüli részletességgel számolt be a 27 éves magyar filmsztár, Soós Imre és felesége tragikus haláláról. A nyomozás megállapításai szerint a pár közösen döntött az öngyilkosság mellett. Azonban a tények ellentmondanak a rendőrségi bizottság hivatalos jelentésének: az állításukkal ellentétben létezett egy búcsúlevél, amelyben a szerző nyíltan elismerte a gyilkosságot.

1957. június 22-én a következő hír jelent meg a Népszabadságban: "Június 20-án este 9 órakor XII., Alkotás utca 49/a szám alatti ház I. em. 1. ajtó lakásán holtan találták Soós Imre 27 éves színművészt és feleségét, dr. Perjési Hedvig 29 éves orvosnőt. A helyszínre kiküldött rendőri bizottság megállapította, hogy Soós Imre a garzonlakás teakonyhájában feleségével együtt világítógázzal öngyilkos lett. A bizottság a helyszínen búcsúlevelet nem talált. Megállapították, hogy öngyilkosság történt, mivel a lakás belülről volt bezárva, és mindketten a kis méretű teakonyhában belülről, az ajtóinak támaszkodva várták a halál bekövetkeztét."

Sós Imre (Soósra később változtatta a nevét) 1930. február 12-én született egy balmazújvárosi, nyolcgyerekes, szegénységben élő parasztcsaládban. Apja Semsey gróf birtokán zsellérkedett, míg Imre hétéves korától ugyanott napszámosként dolgozott.

A történet szerint egy 17 éves fiú, akinek gyökerei a vidéki életben gyökereztek, a kommunista párt lapjában, a Szabad Népben bukkant rá egy figyelemfelkeltő hirdetésre. A Színművészeti Főiskola paraszti származású fiatalokat keresett, és ő úgy döntött, hogy megpróbálja. Az úton Budapestre azonban eltévedt, és a hosszú gyaloglás következtében a csizmája a lábát feltörte. Ennek ellenére mezítláb lépett a színpadra, ahol Petőfi Sándor Szülőföldem című versét adta elő. A felvételiztető bizottság tagjai, mint Bajor Gizi, Gobbi Hilda és Somlai Artúr, ámulattal figyelték a fiatal parasztfiú szuggesztív, érzelemgazdag szavalatát, amelyben a szenvedély és a haza iránti szeretet egyaránt megmutatkozott.

Főiskolás évei alatt, 1949-ben debütált az első magyar színesfilm főszerepében, a Ludas Matyi című alkotásban, amely azonnal széles körű ismertséget hozott számára. Ezt követően számos jelentős filmben láthattuk, mint például a Dalolva szép az élet (1950), a Civil a pályán (1951), az Állami Áruház (1952), az Ifjú szívvel (1953), a Kiskrajcár (1953), a A harag napja (1953), a Föltámadott a tenger (1953), a Liliomfi (1954), a Hintónjáró szerelem (1954), a A 9-es kórterem (1955) és a Körhinta (1955). Különösen a Körhinta aratott kiemelkedő sikert a cannes-i filmfesztiválon, ahol a film két főszereplője, Törőcsik Mari, dívaként tündökölt, míg őt a francia sajtó a magyar Gérard Philipe-ként emlegette. Sajnos, a fájdalmát fokozta, hogy a filmet nem tudták bemutatni a fesztiválon, és az itthoni sajtó is elhallgatta a teljesítményét.

Közbevetőleg: sok-sok évvel Soós Imre eltávozása után Szabó István filmrendező megosztotta, hogy olvasott egy interjút, amelyben az akkori francia köztársasági elnök felfedte, hogy a film számára nem csupán egy művészet, hanem egy régi mozi szívhez szóló emléke. A kérdésre, hogy mi is a cím annak a filmnek, amelyben egy fiú és egy lány a körhintán játszadoznak, majd kézen fogva együtt ringatóznak, nem tudott válaszolni. Számára a mozi esszenciáját éppen ez a fiú és ez a lány testesítette meg.

Soós Imre a Rákosi-rendszer ikonikus figurájává vált, a '50-es évek sztárja, akinek neve összefonódott a korszak színházi életével. Az általa képviselt nyugodt külső mögött azonban feszültségek lappangtak. Bár kétségtelenül tehetséges színészként tartották számon, frusztrálta, hogy pályatársai közül sokan irigykedtek rá, és azt suttogták, hogy politikai kapcsolatai révén vált elismertté. A hirtelen jött népszerűség sem segítette a helyzetét, hiszen egy parasztfiúból pillanatok alatt ismert művésszé avanzsált, ami egyfajta nyomást gyakorolt rá. Idővel már azt is unta, hogy a legtöbb szerepében a felemelkedett parasztgyerek karaktere várta. Törőcsik Mari, akivel a Körhintában világsikert arattak, később megjegyezte, hogy Soós betegsége abban gyökerezett, hogy ritkán kapott intellektuális mélységű szerepeket.

1956-ban két nagy csapás is érte: egyrészt disszidált nagy szerelme, Ferrari Violetta színésznő, másrészt a forradalom alatt sokan bántották, mert a rendszer kegyeltjének tartották. Ferrari utóbb azt nyilatkozta, hogy csak nagyon jó barátok voltak, semmi több. Vagyis a szerelem egyoldalú volt, de Soós részéről annyira erős, hogy a színésznő disszidálása után öngyilkosságot kísérelt meg, majd idegösszeroppanással kórházba került,

Egy váratlan fordulat következett be a János Kórház falai között, ahol újra rátalált a szerelem. Szívét megdobogtatta Perjési Hedvig, a kezelőorvosa, aki pszichiáterként nemcsak a szakmai tudásával, hanem személyiségével is lenyűgözte. Hamarosan össze is házasodtak, ám a boldogság, amelyre vágytak, nem érkezett el. A kapcsolatukban a feszültségek és a szenvedélyes kibékülések váltogatták egymást, mindkettőjük életét feszítő ellentmondásokkal terhelve.

1957. június 20-a volt az a sorsfordító nap, amely mindent megváltoztatott. Azelőtt a Madách Színház színpadán játszott a Steinbeck által írt Egerek és emberek című darabban, amit kifejezetten nem kedvelt. Úgy érezte, hogy egy ellenszenves karakter bőrébe bújhatott, ami nem igazán fűtötte a szenvedélyét. Másnap viszont, szinte vidám szellőként száguldott a színház folyosóin, barátokkal beszélgetve, élvezve az élet apró örömeit. Június 20-án aztán a négy fős társaság - Soós, Perjési, Müller Péter, aki később íróvá vált, és a Madách Színház másik tagja, Szénási Ernő - a krisztinavárosi Déryné Presszóba ült be. Az este folyamán a hangulat egyre inkább felszabadult és a józanság határvonalát is átlépték.

A nemrégiben házasságot kötött Soós és felesége között heves szóváltás robbant ki, amelynek következtében a férfi dühösen távozott. Müller, aki kísérte a nőt az Alkotás utcai lakásáig, hallotta, ahogy ő arról beszél, hogy nehezen birkózik meg a szélsőségesen viselkedő színész férjével.

Másnap érkezett a megdöbbentő hír: öngyilkosok lettek. Ezt a verziót közölték hivatalosan. Müller Péter, aki utoljára látta az orvosnőt élve, a Részeg józanok című regényében örökítette meg ezt a tragikus szerelmi történetet. A műhöz egy részletes utószót is fűzött, amelyben a következőképpen fejtette ki gondolatait:

Hédi egy hokedlin ülve, félig elhűlt helyzetben, a nyitott gázrezsón hevert. A nyomozó szerint Imre nem akart meghalni. Hogyan került a konyhába, nem tudta. Azt teljesen kizárt dolognak tartotta, hogy bármilyen erőszakos módon, hiszen erősebb volt, mint Hédi, fizikailag kényszeríteni nem lehetett. De élni akart, ez tény. A tiszt sok hasonló esetet látott már, s ezt a helyszíni szemle alapján egyértelműen állítja. Azt is hozzátette: sok értelme a nyomozásnak itt már nincsen, s arra is megkért nagyon nyomatékosan, hogy maradjon köztünk, amit most elmondott, fölösleges nyugtalanítani a hozzátartozókat, s főleg a közvéleményt. Mindketten meghaltak, ez tény, hogy kettőjük közül ki volt az áldozat, mindegy.

A hivatalos jelentésből hiányzott az a lényeges részlet is, hogy Soós nyilvánvalóan menekülésre készült, hiszen véres körmökkel találtak rá az ajtó mögött. Ráadásul egy harmadik személytől származó bőrdarabkát is felfedeztek a körmei alatt, ám az idegenkezűség lehetőségét egyáltalán nem vizsgálták. A kiérkező rendőrök ráadásul számos hibát vétettek: a lakást alaposan kitakarították, és a bizonyítékokat is elmozdították. Bár a rendőri bizottság jelentése szerint nem találtak búcsúlevelet, Perjési Hedvig testvére később ellentmondott ennek, állítva, hogy volt a helyszínen egy papírdarabka, amelyen az állt: "Anyu, ne bántsatok senkit, én vagyok a gyilkos."

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában egy nemrég feltárt, Perjési Hedvigre vonatkozó ügynöki jelentésben rögzítették:

Már régen az öngyilkosság volt a mániája, volt egy orvos vőlegénye, akit már évekkel ezelőtt rá akart venni a közös halálra. Altatót fecskendezett vőlegényébe, de annak volt annyi ereje, hogy a kinyitott gázcsapot eloltsa.

Horváth Teri színművésznő emlékiratai alapján Soós édesanyja a fia temetésén megosztotta, hogy Imre három nappal az esküvője után, Zuglóban, könnyek között borult a sublótra, és így sóhajtotta: "Anyám, elrontottam a házasságomat."