Elhunyt Rados Ferenc, a Kossuth-díjas zongoraművész, aki életével és művészetével maradandó nyomot hagyott a zenei világban. Munkássága során számos fiatal zenészt inspirált, és előadásaival sokak szívébe belopta magát. Öröksége tovább él majd a zenében,

Kilencven év élettel a háta mögött, hosszú betegséget követően távozott Rados Ferenc, a Kossuth-díjas zongoraművész, aki a Zeneakadémia kiemelkedő tanára volt. Ő volt az, aki számos generációt indított el a magyar zenei élet útján, inspirálva fiatalokat és mestereket egyaránt. A családja közleménye szerint a művészt szűk családi körben búcsúztatják, így a végső tiszteletadás egy intim és meghitt pillanatot kínál a szeretteinek.

Hosszú és megpróbáltatásokkal teli betegség után, február 25-én eltávozott Rados Ferenc, a Kossuth- és Bartók-Pásztory-díjas zongoraművész, aki sok muzsikusgeneráció formálásában játszott kulcsszerepet, valamint a Zeneakadémia kiemelkedő oktatója volt. A családja szerdán tájékoztatta a Magyar Nemzetet a szomorú hírről. A művész 90 évet élt, búcsúztatása pedig szűk családi körben fog megtörténni.

Rados Ferenc, a budapesti születésű muzsikus, zenészek családjában látta meg a napvilágot. Édesapja, Rados Dezső, neves hegedűművészként a Zeneakadémia tanári karának tagja volt. Tanulmányait a Bartók Béla Szakiskolában kezdte, ahol 1952 és 1956 között Antal István irányítása alatt fejlődött, majd a Zeneakadémiát 1956 és 1959 között Kadosa Pál növendékeként végezte el. Zongoratanulmányait később Moszkvában folytatta Viktor Mersanov mentorálásával. Hazatérése után, 1964-től a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola, később pedig a Zeneakadémia tanáraként dolgozott, kezdetben Kurtág Györggyel együtt, egykori mestere, Kadosa Pál asszisztenseként.

Később az intézmény legendás hírű főtárgy- és kamarazene-tanára lett, egy egész generáció számára meghatározó jelentőséggel. Ő is tanította a legendás Kocsis Zoltán, Ránki Dezső, Schiff András triászt. Később kamarazene-professzorként tanítványa volt mások mellett Csalog Gábor, Ittzés Gergely, Kelemen Barnabás, Keller András, Nagy Péter, Rohmann Ditta, Szokolay Balázs, Várjon Dénes és Vékony Ildikó. A tanításon kívül gyakran foglalkozott már ismert és sikeres művészek meghallgatásával, kamaraegyüttesekkel, sőt zenekarral is (Auer Vonósnégyes, Bartók Vonósnégyes).

Az MTI portréja szerint az aktív koncertezéstől az 1980-as évek óta vonult vissza. Az 1990-es évek közepén távozott a Zeneakadémiáról, majd rendszeresen tartott mesterkurzusokat külföldön és Magyarországon egyaránt. Több nemzetközi zongoraversenyen zsűrizett, tanított a szombathelyi Bartók szemináriumon, fellépett a Kaposfesten, a Fesztivál Akadémia kamarazenei eseménysorozatán, a Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar közös zenei maratonján. Repertoárján elsősorban bécsi klasszikus és romantikus zongora- és kamaraművek szerepeltek. Gyakran lépett pódiumra tanítványai közül Kocsis Zoltánnal, akinek számos két zongorás átiratát mutatták be közösen, s aki azt mondta róla:

Valóban, ő a szakértő, aki jelenleg Magyarországon olyan titkokat rejteget a zene és a zongorázás terén, amelyekhez csupán kevesen férnek hozzá, vagy talán senki más nem birtokolja ezt a tudást rajta kívül...

Rados Ferenc gazdag publikációs háttérrel rendelkezik, és alapító tagja a 2006-ban megalakult Új Magyar Zene Egyesületnek, amelynek célja a kortárs zenei kultúra népszerűsítése. Művészi pályafutása során számos elismerést kapott: 1980-ban érdemes művész címmel tüntették ki, amely a szakmai közösség elismerését tükrözi. 1997-ben a Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjjal, majd 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével jutalmazták, mindezek a kiváló előadóművészi és pedagógusi munkásságát hirdetik. 2010-ben a Kossuth-díjjal ismerték el a művészi életútját, kiemelve a világszerte elismert zongoraművészek képzésében betöltött szerepét és zenepedagógiai tevékenységét.

A rendkívül szerény zongoraművésszel kevés interjút találni, méltatást annál többet. A születésnapjait sosem tartotta nyilvános ügynek, s általában elhárította, ha egy évforduló alkalmából megkeresték. Amikor megkapta a Kossuth-díjat, magáról nem, mestereiről és tanítványairól is csak szűkszavúan, a díjról pedig egyáltalán nem beszélt, mert - indokolta - "csupán közhelyeket mondhatna, azokat pedig nem mondja el, mert nem szereti".