Még a leningrádi blokád sötét időszaka alatt is álmaikban a remény szikrái ragyogtak.

Minden ország és város egyedi aromájával bír, amely az idő múlásával folyamatosan alakul. Hosszú évtizedeken át az orosz főváros szimbolikus illata a híres, az európaiak számára talán kissé intenzív Krasznaja Moszkva, vagyis Vörös Moszkva parfüm volt. A közelmúltban a moszkvai Zotov központban megnyílt egy különleges kiállítás, amely az orosz illatipar gazdag történetét tárja elénk.

Moszkva és Szentpétervár varázslatos világáról beszélgetünk, ahol a parfüm fogalma évtizedeken keresztül szinte ismeretlen volt az orosz vidéken. Az emberek mindennapjait a tea, a káposzta, a mosószappan, a rovarirtószer és az olajfesték szagának keveréke hatotta át, míg a módosabb házakban csupán a levendula illata árulkodott a bőség jeleként. A parfüm a szovjet éra alatt a kapitalizmus szimbólumává vált, egy luxus, amely távol állt a mindennapi élettől. Ahogy a politikai táj változott, úgy a női illatszerek is felbukkantak a piacon, de ezek csak Moszkvában, vagy zárt városokban, repülőtereken voltak elérhetők. De vajon milyen erősek voltak ezek az illatok? Mivel lehetett volna őket összehasonlítani? A világ híres parfümmárkái akkor még csak álmodtak a hatalmas szovjet piacról, így a vásárlóknak nem volt valós összehasonlítási alapjuk. Az illatok titokzatos világa így egyfajta rejtély maradt, amely a szovjet hétköznapok szürkesége mögött rejtőzött.

Az 1980-as moszkvai olimpia idején a dollárboltok választéka egyre bővült, ami különös jelenségnek számított a korabeli Szovjetunióban. 1981-re már Taskentben is megjelentek a francia Lancome kozmetikumok, igaz, a helyiek körében kevesen tudták, mi az a hidratáló vagy éjszakai krém. Ezek a termékek csak alkalomszerűen tűntek fel a polcokon, mintha csak véletlenül kerültek volna oda. A francia parfümöket csupán egy szűk réteg ismerte, akiknek volt lehetőségük külföldre utazni – például sportolók vagy művészek révén.

Ez az a különös időszak, amikor a Szovjetunió felé tartó magyar utazók bőröndjeikbe Amo szappanokat pakoltak, hiszen ezekkel szinte mindent elintézhettek a szállodák emeleti őreivel, a gyezsurnajákkal való találkozások során.

Magas rangú elvtársak, akik hivatalos küldetésben jártak a Szovjetunióban, egy különös meglepetéssel álltak elő feleségeik számára. Ez az egyedi illat felfedezhető volt a Magyarországon található szovjet hadiközpontok környékén – bár csak a támaszpontok ezredeseinek feleségei vállalkoztak arra, hogy ellátogassanak abba az országba, ahol hosszú évekig éltek –, valamint az Andrássy úti orosz nagykövetség környékén. Később itthon is hozzáférhetővé vált, de soha nem nyerte el igazán a közönség tetszését.

Oroszországban a rendszerváltás előtti időszakban a feketepiac szinte mindenféle terméket kínált, de a helyiek nem a Krasznaja Moszkvát keresték dollárért. Csak azok értesültek a különböző kozmetikumok és kölnik létezéséről, akik valamilyen módon kapcsolatba kerültek velük. Az 1980-as évek végén a GUM, Moszkva legnagyobb áruházának falai között megnyílt az Estée Lauder különleges boltja. Ezen kívül néha más moszkvai üzletekben is feltűntek külföldi kozmetikai termékek, amelyeket valószínűleg ritka fémekért vagy kőolajért cserébe kaptak a helyi külkereskedők.

A különböző kultúrák és népek parfümpreferenciái számos tényezőtől függenek, hiszen míg egy indiai nő egyedi illatokat kedvelhet, addig egy angol számára más aroma lehet vonzó. A kiállítás, melynek címe "Egy nő a nagyvárosban", a moszkvai parfümipar történetének izgalmas részleteit tárja elénk. A bemutatott üvegcsék közül több az 1920-as és 1930-as évekből származik, és ezt a korszakot a forradalom utáni időszak izgalmával és kihívásaival járja körül. A tárlat rávilágít arra, miként alakult a fogyasztói kultúra a szovjet társadalomban, és hogyan maradt meg egy ikonikus parfüm a legnehezebb politikai körülmények között is – ahogy azt a Kommerszant című orosz napilap cikkírója is megfogalmazta.

A szovjet időszakban Moszkva természetesen nem vált a parfümök világának fellegvárává, mint ahogy azt a francia Grasse tette, de a parfümgyártás itt is jelen volt, ahogy a cikk említi. Érdemes megjegyezni, hogy Grasse soha nem válik Moszkvából, és talán nem is ez volt a célja. Állítólag a parfüm kompozíciója már az 1917-es forradalom előtt megalkotásra került, sőt, akkoriban a cárnő kedvenc illataként emlegették. Ne feledjük, hogy száz vagy akár kétszáz évvel ezelőtt a parfüm legfőbb szerepe az volt, hogy elnyomja a kellemetlen szagokat. A Zotov Központban megrendezett kiállításon a vizuális és tapintható élmények mellett szaglási illatminták is helyet kapnak, amelyek felidézik a Krasznaja Moszkva, valamint más szovjet termékek, és nem utolsósorban az eperszappan aromáját, melyeket a szovjet „középosztály” egykoron kedvelt.

A parfüm összetevőinek száma állítólag meghaladja a 60-at, azonban a kiállításon hét különleges illatjegyet emeltek ki, amelyek közé tartozik az írisz és a C-12 aldehid, amely egy kissé vasalt vászon érzetét kelti. Nem meglepő, hogy ezt a híres parfümöt egy francia mester, August Michel alkotta meg a legenda szerint, aki sajnálatos módon az 1930-as években Gulagon életét veszítette.

A kiállítás társadalmi aspektusa különösen figyelemre méltóan tükrözi, hogyan formálódott a szovjet nők fogyasztói tudata és szokásai a legnehezebb történelmi időszakokban. A forradalom következtében az embereknek nem maradt idejük a parfümökkel való foglalkozásra; mindenki a túlélésért küzdött, hogy ne szenvedjen éhen. Amint a borzalmak egy kicsit enyhültek, az emberek vágyakoztak valami szép és ízléses dologra, ami egyben ismerős illatot is árasztott. Azonban a parfümök, még a hamisítványok is, bűnösnek számítottak ebben a megváltozott világban.

Az emberek egy része arról álmodozott, hogy legalább egy röpke pillanatra egy kényelmes, megszokott életben találják magukat, ahonnan a szovjet korszak kemény valósága durván kiszorította őket. Kedvenc illatuk szimbólumként élt bennük, mint egy mentőövhöz hasonlóan, amely megmentette őket a mindennapok szürkeségétől. A fiatal kommunisták viszont úgy gondolták, hogy a tisztaság, a parfüm és más, a polgári élethez kötődő dolgok feleslegesek a "magas kultúrával" bíró szovjet nők számára. A munkásgyűléseken elítélték azokat, akik mertek púderezni vagy sminkelni - emlékeztet a szerző.

Az 1930-as években a helyzet némileg javult, ám az áruhiány továbbra is súlyosan érezhető volt. Az emberek a régi, értékes ékszereiket cserélték el cukorra és gabonafélékre, s a parfüm megvásárlására már nem maradt keret. A háborús időszak alatt a parfümgyártás természetesen háttérbe szorult, de az oroszok emlékezetében a Krasznaja Moszkva illata továbbra is élénken élt. A tárlaton található dokumentumokból kiderül, hogy sokak számára ez az illat a békés élet vágyott jelképe lett, még a leningrádi blokád nehéz napjaiban is.

"Amikor parfümöt fújok magamra, az érzés olyan, mintha egy gazdag ízélményben részesülnék, mintha frissen léptem volna ki a színház varázslatos világából, egy felejthetetlen koncert zeneáradatából vagy egy hangulatos kávézó meleg légköréből."

Amint elmúltak a legnehezebb napok, a legendás illatot újra lehetett kapni, és persze sorok kígyóztak érte. Igaz, nem volt mód rá, hogy üvegcsékbe töltsék, ezért, mint a napraforgóolajat, a vevők által hozott üvegekbe, hozott tartályokba öntötték.

A kiállítás bemutatja, hogy a kultikus parfüm és a hozzá tartozó közönség idővel megváltozott: amit egykoron a kiemelkedő sportolónőknek és párttagoknak szántak, az mostanra inkább az idősebb apparátus tagjaival került összefüggésbe. A fiatalabb generációk egyre inkább külföldi termékekkel kacérkodtak. Ma már a reptereken, vagy a hazai nagyvárosok plázáiban megtalálható a világ szinte összes márkája, és sokan online is rendelnek. A nyugati termékek iránti vágyakozás vált a trendivé, míg a hazai kínálat sokáig háttérbe szorult. Ugyanakkor egy szűk értelmiségi réteg mostanában felfedezi és támogatja a hazai divat- és kozmetikai termékeket is, így talán újraéledhet a helyi ipar iránti érdeklődés.