Húzzunk egy merészet: El a karácsonnyal! - Az év, amikor az ünnep megfosztott minket a varázslatától.

A 17. századi Angliában keresztények egy csoportja fellázadt a karácsony ellen és még be is tiltatták azt. Hogy miért? Olvass tovább és kiderül.

1647. december 25-én Canterbury városában, amely Londonhoz csupán egy rövid utazásnyira, mindössze 100 kilométerre található, óriási lázadás robbant ki. Ennek hátterében egy merész boltvezető állt, aki karácsonyi ünnepnapon bezárta üzletét. A polgármester, William Bridge, nem tűrte ezt a kihágást, és azonnal letartóztatta a boltot működtető férfit. Az események gyorsan eszkalálódtak, és a város lakói fellázadtak a hatóságok döntése ellen.

Bár Bridge csupán a törvény szavát követte (erről majd részletesebben is szót ejtünk), a helyszínen jelen lévő szemtanúk tömege felháborodva figyelte az események alakulását. Dühükben rátámadtak Bridge-re, megakadályozva ezzel a bolt tulajdonosának kalodába zárását, ami végül a zendülés szikráját lobbantotta lángra. Az emberek betörték a nyitva tartó üzletek ablakait, fosztogattak, és elfoglalták Canterbury lőszerraktárát. De ez még nem volt elég: a várost magyallal díszítették fel, demonstrálva ezzel az elégedetlenségüket!

Valóban, a karácsony Jézus születésének ünneplése, ám a korai kereszténység nem ismerte ezt a jeles eseményt. A negyedik században azonban a pogány hagyományok, mint a római szaturnália és a jul, amelyek mind a téli napforduló körüli időszakra összpontosultak, egyre inkább beolvadtak a keresztény kultúrába. Így fokozatosan elkezdett formálódni egy ünnepi időszak december végén, amely ma már szoros kapcsolatban áll Jézus születésével.

Az angolok még azután sem voltak hajlandók megválni szeretett karácsonyi tradícióiktól, hogy kiváltak a római katolikus egyházból és megalakult az anglikán egyház 1534-ben.

Ugyanakkor ez a nézet nem mindenki számára volt feltétlenül érvényes. A puritánok, vagyis azok a protestánsok, akik célul tűzték ki az anglikán egyház "megtisztítását", úgy vélték, hogy a karácsony megtestesíti mindazt, ami romlott az egyházban. Minden alkalommal, amikor a csibészeket látták, akik merészen belemerültek a szerencsejátékba és a különféle sportágakba ebben az ünnepi időszakban, szinte elborzadtak. Ráadásul – atyaég! – még az alkoholt is élvezték! Számukra a karácsonyi mulatozás túlságosan is profán volt, katolikus hagyományokat idézett, és egyenesen pogány szokásokkal terhelték meg az ünnepet.

Szerintük a karácsony nem volt más, mint egy pogány fesztivál, keresztény mázzal leöntve. Abban mondjuk igazuk volt, hogy a Bibliában sehol sem említik, hogy Jézus december 25-én született volna, ahogy azt sem, hogy ezt kötelező lenne megünnepelni. A puritánok karácsonygyűlölete I. Károly király uralkodása alatt érte el a grincsi méreteket. Az uralkodó 1925-ben került trónra, az udvartartása pedig a karácsonyi kicsapongás epitómájává vált. Lakomák, zene, tánc, előadások, maszkabálok...! Skandalum.

Nem csupán a puritánok voltak elégedetlenek I. Károly uralkodásával. A király abban a hitben élt, hogy isteni akarat által emelkedett a trónra, ezért eltökélten ragaszkodott a teljhatalomhoz. Úgy vélte, hogy az ő véleménye felülmúlja a parlamentét, ami miatt egyre növekvő ellenségeskedés vette körül.

A 17. század közepén, 1642-ben a brit történelem egy viharos időszaka vette kezdetét, amikor a hatalmi viszonyok feszültségei elértek egy kritikus pontot. A parlament puritán támogatói, akiket kerekfejűeknek hívtak, fegyvert fogtak, hogy megvédjék nézeteiket, míg a királypártiak, más néven gavallérok, Károly király mellett álltak ki. 1645-re a kerekfejűek fölénybe kerültek, és ezzel kezükbe vették az irányítást, így Anglia nagy részén már nem a király, hanem ők gyakorolták a hatalmat.

A parlamentben ülő puritánok megragadták a lehetőséget, és teljes gőzzel nekiláttak a karácsony ellen irányuló támadásuknak. Terveik között szerepelt többek között a karácsonyi mise betiltása, valamint az, hogy december 25-ét hivatalos munkanappá nyilvánítsák. A templomok karácsonyi bezárása szinte gyerekjátéknak tűnt számukra. 1645-ben az újonnan közzétett Nyilvános Istentisztelet Jegyzékében a karácsony egyáltalán nem szerepelt azon ünnepek között, amelyekhez vallásos szertartásokat kellett volna kapcsolni.

A nép eközben hitetlenkedve és dühösen reagált az új intézkedésekre, és sokaknak esze ágában sem volt követni a rendeleteket. Ennek következtében 1647-ben nem csupán Canterbury-ben, hanem több más városban is lázadások robbantak ki. Nem minden esetben züllöttek erőszakos felkelésekbe; voltak helyek, ahol csupán próbálták meggyőzni a boltosokat, hogy tartsák zárva üzleteiket karácsony napján. Másutt röpiratokat írtak és terjesztettek, hogy kifejezzék véleményüket. Angliában a karácsonyellenes hangulat a királypártiak számára is kedvező alkalmat teremtett: kihasználták a helyzetet, hogy támogatókat toborozzanak.

Az angol polgárháború egyik legmeghatározóbb alakja Oliver Cromwell, aki Angliát köztársasággá alakította. Cromwell nem sokkal később saját magát az ország lordprotektorává nyilvánította, ezzel pedig egy diktatórikus rendszert teremtett. Halála, 1658-ban, fordulópontot jelentett az angol politikai életben. Két évvel később a parlament döntése nyomán visszatért a monarchia, amikor I. Károly fia, Károly, elfogadta az uralkodói címet.

II. Károly király nem csupán az államformát állította helyre, hanem a kultúra és a közélet pezsgését is újjáélesztette. Újra megnyitotta a színházak kapuit, felélesztette az udvari szokásokat, és 1960-ban, emlékezetes módon, visszahozta a karácsony ünnepét minden hagyományával együtt. December 25-én a templomokat ismét magyal díszítette, és a közösségi élet színpadára visszatértek az ünnepi játékok, fényűző bankettek, táncok, sőt még a szerencsejátékok is. Azóta, bár az évszázadok során új hagyományok születtek, a karácsony továbbra is a szeretet és az összetartozás ünnepe maradt.