Legyetek az élő kövek, hirdeti a prédikáció és a zene varázsa!

Szombaton különleges zenés áhítat zajlott a kecskeméti evangélikus templomban, ahol a résztvevők két kortárs zeneművet élvezhettek. A rendezvény különlegességét emelte a két zeneszerző, Tornyai Péter és Kondor Ádám jelenléte, akik személyesen is részt vettek az eseményen. Az est kezdetén Hajduch-Szmola Patrik lelkész köszöntötte a megjelenteket, míg az igét Aradi György lelkész hirdette. A varázslatos hangulatú darabok életre keltésében Kéringer László, az Arte Semplice Kamarakórus és a Metrum Ensemble közreműködött, így a zenei élmény felejthetetlen pillanatokkal gazdagította a közönséget.
A zenés áhítat kezdetén a Kecskeméti Evangélikus Gyülekezet nevében Hajduch-Szmola Patrik lelkész üdvözölte a résztvevőket. A helyi közösség lelki vezetője, aki a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Egyházzenei Bizottságának elnöki pozícióját is betölti, szívből örömét fejezte ki, hogy "evangélikus művek születnek", és hogy "minőségi, kortárs zeneművek csendülnek fel az evangélikus templomok falai között".
Ezt követően Rozmán Lajos irányításával Kéringer László (ének), Rákóczy Anna (fuvola), Puklics Kincső (klarinét), Wadi Shahin Ákos (kürt), Barcza Horváth József (nagybőgő), Holló Miklós (ütőhangszerek) és az Arte Semplice Kamarakórus (művészeti vezető Heltai-Duffek lldikó) előadásában csendült fel Tornyai Péter ÉLŐ KÖVEK - kantáta a Fasornak című műve, melynek magyar nyelvű szövegét Aradi György, a fasori evangélikus gyülekezet lelkésze és a szerző állított össze bibliai textusokból, liturgikus énekekből és szépirodalmi versekből válogatva.
A mintegy harminc perces kantáta – ahogyan Rozmán Lajos is megjegyezte: "Többször játszottunk már Tornyai Péter munkáit, de az Élő kövekhez hasonló grandiózussal még nem találkoztunk" – egy különleges zenei univerzumba repítette a közönséget. Az ismert evangélikus énekek éppúgy felcsendültek, mint a jazz világának dallamai; a sokat hangoztatott bibliai idézetek mellett Sirokai Mátyás mélyen átgondolt gondolatai is helyet kaptak. A zenei élmény folyamatosan váltakozott: hol melankolikus, hol pedig vibráló és lüktető ritmusok uralták a teret, ami mind az előadók, mind a hallgatók részéről fokozott figyelmet követelt meg.
Az est folytatásában Aradi György hirdette az igét. A fővárosi gyülekezet lelkésze gondolatait a hallgatóságot megszólítva a Tornyai-mű üzenetéhez társította: "Nem egy kapcsolódás nélküli, kósza kő vagy csupán valahol a meddőhányón, értelmetlenül sodródva, hanem élő kő, a kereszt oltár-origójára épülő Szentlélek temploma. Testvéreim, drága hallgatók, ti valamennyien élő kövekként legyetek áldott népe a templomot szentelőnek, hogy a lélek erejével nyújtsatok sokaknak menedéket!"
A zenés áhítat záró részében - Agárdi Eszter (cselló), G. Horváth László (hegedű), Rákóczy Anna (fuvola), Rozmán Lajos (klarinét) és Wadi Shahin Ákos (kürt) tolmácsolásában - egy újabb kortárs mű hangzott el. Kompozíciójában a magyar zenei élet egyik legkülönlegesebb alkotója, Kondor Ádám egy elképzelt romantikus zeneszerző mesevilágát mutatta meg - a 20. századfordulóra megálmodott, hipotetikus posztromantikus stílusban. A Glückliche Dorfmusikanten (Boldog falusi muzsikusok) von Eberhardt Wüllner című darab - amely a COVID-korszakban született - az életörömöt hirdette a világjárvány szöges ellentéteként, szinte tapintható zenei trükkökbe és humorba öltöztetve.