Közép-Európa leghosszabb függőhídján egy különleges próbatétel vár rád: vajon meg tudod-e küzdeni a tériszonyoddal?
Szlovákia lendületesen lépdel Magyarország nyomdokain a fix drótköteles sziklamászópályák kiépítése terén, hiszen a szomszédos országban egyre nagyobb népszerűségnek örvend a német-olasz régióból származó via ferrátázás. Csütörtökön ellátogattunk az egyik legkedveltebb szlovák via ferratához Körmöcbánya (Kremnica) közelében, ahol a keskeny sziklakéményektől kezdve a lenyűgöző panorámát kínáló andezittornyokig mindenféle izgalmas kihívás vár ránk. Ráadásul itt található Közép-Európa leghosszabb kötélhídja is, ami még inkább fokozza az élményt.
A 1231 méter magas Skalka-csúcs a gyönyörű Kremnica (Körmöcbánya) közelében található, a Körmöci-hegység észak-déli gerincének közepén. A csúcsot, akárcsak a Mátrában, különféle létesítmények díszítik: itt található egy síközpont és egy rádiótorony is. 2017 óta pedig az egyik legkedveltebb via ferrata várja az izgalomra vágyó mászókat Szlovákiában, amely fix drótköteles mászópályákkal bővíti a kalandorok lehetőségeit. Csütörtökön, a nemrégiben felújított pályák kipróbálására indultunk, izgatottan várva az új kihívásokat.
Budapestről Körmöcbánya megközelítése körülbelül három órás autózást igényel. Tömegközlekedéssel is elérhető a cél, de ez valamivel bonyolultabb. A városból gyorsan feljuthatunk a Skalka csúcsára, és már néhány perces séta után kezdetét veheti a via ferrata kaland. A pályarendszer összesen öt fő útvonalból (és azok különböző variációiból) áll, emellett egy lenyűgöző, 80 méter hosszú függőhíd is várja a kalandorokat.
Egy friss kávé illatától fűtve, a közepes nehézségű Komin (Kémény) nevű útvonalat tűzzük ki célul. Először is, alá kell ereszkednünk 70-80 métert a sziklafalak tövébe, az Ereszke (Zostupovka) néven ismert, A-B nehézségű ösvényen, amely egy kanyargós, erdős területen vezet végig. Ezt a nehézségi szintet egykor fiaim „bébikönnyű” kategóriába sorolták, így a leereszkedés során csekély erőfeszítéssel haladunk a sziklák mentén elhelyezkedő fém lépőkéken.
Az ereszkedés végéhez közeledve egy kétszáz éves juharfa göcsörtös gyökere szolgál kapaszkodóként, ahogy átlendülünk egy 15 méteres tibeti drótkötélhídra. Ez még csak a bemelegítő szakasz, hiszen felettünk himbálózik a nagy kötélhíd, 50-60 méter magasan, és amikor felnézünk, láthatjuk az éppen áthaladó túrázók lábait, akik hangosan kiabálnak. A kisebb híd tökéletes felkészülést nyújt a nagyobb kihívásra, és a fagyökérzet izgalmas tornaelemként színesíti az utunkat.
Leérve a sziklafal lábához, három izgalmas beszállópont vár ránk, mindegyik a via ferrata kalandok kezdetét jelzi. Az első egy igazi csemege: egy lenyűgöző, 2 méter széles és 37 méter magas acélsodronyból készült kötélháló. Különös látvány, valóban, de számomra nem kínál túl sok izgalmat – inkább a kalózhajók vitorláihoz vezető meredek kötélhágcsóra emlékeztet. Ezt a kalandot inkább hagyjuk Flint kapitányra és legénységére! A második pont már egészen más tészta: az E nehézségű (igen komoly) Výzva út beszállója, amelynek neve is árulkodik arról, hogy nem éppen kezdőknek való. Itt már érezni lehet a valódi kihívást, ami vár ránk!
Így hát marad a harmadik startpont, a Komin, azaz a Kémény nevű, közepes (C-s) nehézségű út kezdete. Ez pont jó lesz. Cikkcakkban emelkedünk a rücskös vulkáni kövezeten, ami önmagában is kiváló kapaszkodókat és lépéseket kínál. De hogy boldogak legyünk és a kezdő ferrátázók se ijedjenek meg, feszül a drótkötél, kattoghatnak a biztosító karabinerek, amikkel a beülőövünkhöz csatoljuk a fix drótot, így egy esetleges leszédülés esetén megállítja az esésünket. De megszédülésről, esésről szó sincs. A biztos lépéseket sziklába vert U-vasak teszik még könnyebbé, szépen araszolunk is fölfele.
A fák lombkoronájának magasságában kezdjük meg kalandunkat a sziklafalon, ahol a hazai Cuha-völgyi árnyas via ferraták hangulata köszön vissza. Az egyik meredek szakasz után izgalmas átjáró vár ránk: a Jaskyniarska, más néven Barlangocska. Ez egy függőleges sziklakürtő, amelynek szűkös falain a mögöttem haladók fáradt lihegése árulkodik arról, hogy nem éppen gyerekjáték átküzdeni magunkat rajta. Persze, van lehetőség a kürtőt kikerülni egy alternatív via ferrata útvonalon, de jelen pillanatban nem érzem magam annyira "pocakos télapónak", hogy a beragadástól tartva inkább ezt válasszam.
Sőt, még élvezem is, hogy pihentető háttámaszt kapok felfelé kapaszkodás közben. A lyukból kiérve még mindig egy nagy sziklahasadékban vagyunk, ahol dönthetünk: az árnyékos sziklaszorosban haladunk tovább felfelé, vagy kimászunk a fényre a nyílt sziklafalon. Ez utóbbi mellett döntök, a hasadékban ugyanis a nyakamba csöppent néhány kövér és hideg vízcsepp valahonnan, ezért ellenállhatatlan vágyat érzek arra, hogy a napsütésben lubickoljak.
A napsütötte falra kanyarodva már az erdő fölé emelkedünk, és a látóhatár szélesedik. Van időm elmélyülni a természet csodáiban, miközben várom az előttem haladó szöszmötölését. A Körmöci-hegység alacsonyabb vonulatai mögött az Alacsony-Tátra magas csúcsai bújnak meg a köd leple alatt. Amint felfedezem a tájat, hirtelen szabaddá válik az út előttem: irány a Trubac-sziklatorony, ahol az Emil Trubac hegymászó emlékére állított kereszt vár ránk. Itt megpihenhetünk egy kis időre – nemcsak azért, mert a kőtorony csúcsán igazi hegymászóként érezhetjük magunkat, hanem mert a szikla kényelmes ülőhelyet is kínál számunkra.
A sziklacsúcsról egy apró függőhíd vezet át a hegyoldal meredek lejtőjére, ahol egy szűk ösvény kanyarog vissza a kiindulási ponthoz. Elhatározzuk, hogy egy kellemes, pihentető kört teszünk: átkelünk a hatalmas kötélhídon, amely alatt a mélység szívverése hallatszik. De először felkeressük a sziklafal tetején kialakított kőteraszt, ahonnan kis fémcsövek segítségével irányítjuk tekintetünket a távolban magasodó hegycsúcsok felé, mint egy felfedező, aki új világokat kutat.
A kötélhídhoz már a korábban felfedezett Ereszkén ereszkedünk le, de ezúttal nem teljesen az ösvény aljáig haladunk. A híd bejáratánál kisebb sor kígyózik, hiszen ez a pályarendszer legkeresettebb attrakciója. Amikor végre elérkezik a pillanat, hogy rám kerüljön a sor, felpattanok a fémsodronyra, majd ügyesen rögzítem a két karabineremet a hídon végigfutó biztonsági drótkötélhez, amely derékmagasságban húzódik. És most, indulás!
A híd egy igazi tériszonyteszt, ugyanis ahhoz, hogy ne lépjünk/essünk be a fokok közé, folyamatosan a lábunk elé kell nézni. Ha pedig a lábunk elé nézünk, láthatjuk az alattunk tátongó húszemeletnyi űrt. Szó szerint a levegőben járunk. Egy-két túratársam arcán kiütközik a feszült idegesség, hideg verejtékcseppek gyöngyöznek a halántékon. Mivel nekem nincs különösebb gondom a térrel, inkább az okoz problémát, hogyan vegyem elő a fényképezőgépet, és fotózzak a hídról. A híd teste ugyanis inog ide-oda az előttem 20-30 méterrel előrébb járók mozgásától és muszáj alaposan fogni a kapaszkodót.
Oldalammal valahogy megtámasztom magam, és sikerül megoldani a fotózást, hurrá. A híd közepe felé azt veszem észre, hogy az inogás meglassul, ingássá változik. Egész élvezhető. Eszembe jut, amikor húsz évesen, kezdő ipari alpinistaként a viharban a fehérgyarmati adótorony tetején ragadtam a festékes bödönömmel és ecsetjeimmel, annak volt ilyen ringató jellegű a kilengése. A híd vége felé visszatér az ideges inogás, de már csak mosolygok rajta. Egy majdnem teljes gömbpanorámával bíró, kissé bizonytalan sétán vagyok túl, ami roppant élvezetes volt.
Harmadik körünket ismét a Kémény útvonalon kezdjük, de most két eddig kihagyott variációt is felfedezünk. A Barlangocska kürtőjét kívülről kerülve haladunk, ami nem annyira egyszerű, mivel a fal nem teljesen függőleges, sőt, kissé kifelé dől, így a karizmok alaposan megdolgoztatják magukat. A Jaskyniarska fölött ezúttal nem a napos oldal varázsába merülünk, hanem a hűvös, nedves sziklahasadékban folytatjuk utunkat a Trubac-torony irányába. Ennek a szakasznak a végén az út ismét kettéágazik.
Amikor a Kominárska nevű útra térek, még nem is gyanítom, hogy a név kéményseprőt takar. Előre látható az a néhány méteres, szűk és sötét kürtő, amin át kell verekednem magam. A szűk akna falán mindenhol kiálló sziklarügyekbe akadok, és úgy érzem, mintha minden egyes mozdulatom egy újabb kihívást jelentene. Végül, hosszú küzdelem után sikerül kiszabadulnom a sziklák fogságából. Visszafelé, harmadik alkalommal is nekivágok az Ereszkének, de az idő ellenségesen elszáguld mellettem, és rájövök, hogy nincs több lehetőségem a mászásra. Indulnunk kell, a kalandnak vége szakad.
Körmöcbányán egy gyors, késői ebédre és egy rövid sétára a főtéren még bőven akad időm. Az utóbbi években különösen megszerettem a felvidéki bányavárosok régi főtereinek varázsát, amelyek szinte érintetlenül maradtak fenn. Körmöcbánya főtere hatalmas, zöldellő, szabálytalan négyszög alakú, és enyhén lejtős. Még Selmecbányát vagy Rozsnyót is felülmúlja: mintha Csipkerózsika álmát aludná, és a néhány itt-ott bóklászó helyi lakos vagy parkoló autó csekély zöreje sem tudja megzavarni ezt a békés idillt.
A főtér egyik sarkában, a gazdag nemesfémbányászat fénykorát idéző, 700 éves pénzverde emelkedik, amely egykoron a történelmi Magyarország legfontosabb pénzverőhelye volt. Itt, ahol a múlt emléke még mindig él, ma már a szlovák eurót verik, de a hely szelleme továbbra is a régi idők gazdagságát őrzi. A tér másik sarkát a körmöci vár impozáns tornyai és a gótikus Szent Katalin templom merész, égbe nyúló csúcsai dominálják, lenyűgözve a látogatókat és a történelmi múlt iránt érdeklődőket.
A harmadik sarokban pedig a Szentháromság-szobor emelkedik, amit a pestisjárványt túlélő körmöciek emeltek hálából 1772-ben. Sajnos nagyobb séta nem fér bele, ezért ha legközelebb eljövök ide ferratázni vagy túrázni - márpedig tervben van -, akkor mindenképpen legalább két napra tervezek, hogy ne kelljen kihagyni semmit.
A cikk kísérleti LTMP (Kevés Szöveg, Sok Kép) formátumban megtalálható ezen a linken.
Lapunk a Helly Hansen meghívásának köszönhetően, a Wanderwell által szervezett túrán vett részt más újságírók társaságában. Fontos hangsúlyozni, hogy a meghívás nem gyakorolt hatást a tartalmaink független készítésére.
Tedd egyedivé a szövegedet: Oszd meg véleményedet a poszt alatt, és ajánlj más nagyszerű helyszíneket a Szépkilátás Facebook-oldalán! Ne felejtsd el lájkolni az oldalt, ha még nem tetted meg! Kérdéseid, ötleteid is szívesen látjuk itt. Ha pedig színesebb tartalmakra vágysz, nézz be YouTube-, Instagram- vagy TikTok-csatornánkra! Továbbá, ha érdekel a Szépkilátás heti túraajánló hírlevele, itt könnyen feliratkozhatsz rá!
