A Kinderdijk festői tájai elbűvölő látványt nyújtanak, ahol a híres szélmalmok harmonikusan illeszkednek a holland vidéki tájba. A zöldellő rétek, a csillogó csatornák és a végtelen égbolt együtt teremtik meg azt a varázslatos atmoszférát, amely a látogat
A középkor elején Kinderdijk és környéke még tőzegláp volt, a mélyebb részeken csak halászokat lehetett látni. Az új területek szárazfölddé alakítása érdekében gátakat építettek és folyamatosan lecsapolták a mocsarakat. A tengertől elhódított területeket poldereknek nevezték el, amelyek sok esetben jóval a tengerszint alatt fekszenek. Ennek ellenére az új területek fennmaradását sokáig tartós árvizek veszélyeztették. A hatóságok úgy döntöttek, hogy a polderek védelme érdekében vizet kell szivattyúzni a nagyobb, erre kialakított tározókba a szélmalmok segítségével. 1738-ban nyolc kőből készült malmot építettek a Lek és a Noord folyóknál, 1740-ben pedig további nyolcat. Az összetett hálózat nagyon sikeresnek bizonyult. A XIX. század végéig liszt őrlésére és a hajógyárak faanyagának raktározására is használták a malmokat, majd miután megépültek a modernebb szivattyúrendszerek, már nem igazán maradt gyakorlati hasznuk. Hollandia német megszállása idején azonban ismét fontos szerep jutott a jellegzetes építményeknek, hogy távol tartsák a tenger vizét. Újabb vészhelyzet esetén bármikor jól jöhetnek, ezért továbbra is üzemképes állapotban tartják mindegyiket. Több mint kettőszáz található belőlük a dél-holland tartományokban, falaikat téglák alkotják és átlagosan harminc méter magasak.
1421-ben egy hatalmas vihar elárasztotta a tájat, s Európa egyik legpusztítóbb árvizét idézte elő. A következmények drámaiak voltak: tizenhét falu tűnt el nyomtalanul, míg a mai Dordrecht és Geetruiden között beltenger keletkezett. E katasztrófához kapcsolódik a Kinderdijk falujához fűződő népi legenda, amely Beatrijs bölcsője néven ismert. Az árvíz után, amikor a túlélők végre visszanyerték bátorságukat, egy bölcsőt pillantottak meg a gát mellett, amelyben egy újszülött pihent. A kicsi életét egy macska mentette meg, aki ügyesen megakadályozta, hogy a kosár elsüllyedjen. A bölcsőben fekvő baba nyakában vörös korallból készült láncot viselt, hajába pedig egy aranytűt tűztek. Az egyik ékszerén a család címere is ott volt, de a történet nem árulja el, kik voltak a szülei. A kislányt Beatrijsnek nevezték el, tanulmányait Dordrecht városa támogatta, így ő Hollandia egyik leghíresebb legendás személyiségévé vált. Az Oost Kinderdijk mentén több tábla is emléket állít az életmentő macska történetének. Az 1421-es árvíz azonban nem csupán a tragédiájáról híres, hanem arról is, hogy közvetlenül a katasztrófa után a föld ismét kiszáradt. A víz által hátrahagyott homok és agyag kedvezett a rózsaszerű vízinövények megtelepedésének. Ahogy a beltenger visszahúzódott, a nád fokozatosan kiszorította a rózsákat, majd fűzfaerdők kezdtek kialakulni. Az itt élők töltéseket építettek, hogy megóvják a fűzfákat a víz elől, így alakult ki a grienden, azaz a fűzfás táj. A fűzfákat kitermelő munkások közül sokan már tizenkét éves korukban munkába álltak. Fából készült kunyhóik kicsik és nyirkosak voltak, de a Biesbosch Nemzeti Parkban ma is megcsodálhatjuk ezeknek a régi életformáknak a nyomait.
