Idén is számíthatnak a rászoruló mohácsi lakosok a város támogató kezdeményezésére, hiszen már elérhetővé vált a tűzifa igénylése.


Az utóbbi évek során számos mohácsi lakos részesült önkormányzati támogatásban a téli fűtőanyag megvásárlásához. Az idei évben is számíthatnak a rászorulók a város nyújtotta támogatásra.

Bár az állami tűzifa-pályázaton idén is kizárólag az ötezer főnél kisebb települések pályázhattak, Mohács nem volt jogosult a részvételre. Azonban a város önkormányzata elkötelezett a rászorulók segítése iránt, így idén is körülbelül tízmillió forintot biztosít a támogatásukra.

Az elmúlt években hasonló nagyságú keretet fordítottak erre a célra, amelyből rendre több több száz család részesedett, s várhatóan ezen a télen is hozzávetőlegesen ennyien kaphatnak majd segítséget a tüzelő beszerzéséhez. Az igényeket az erre rendszeresített formanyomtatványon (a szükséges dokumentumokkal együtt (október 31-ig a Mohács Kistérségi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatnál lehet benyújtani (Eötvös utca 6.).

A korábbi évek gyakorlatának megfelelően a szociális célú tűzifát a városgazdálkodási vállalat Szélső utcai telephelyén adják át az arra jogosultaknak. Ez szervezetten, ütemezetten zajlik majd, ezért ezért arra kérik az igénylőket, hogy a konkrét időpont egyeztetés érdekében telefonos elérhetőségüket is adják meg.

Related posts