Hocková a negyedik helyezést máris sikerélményként könyveli el az olimpián.

A 2024-es olimpiai és Európa-bajnoki negyedik helyezett sportlövő, Vanesa Hocková, izgalmas pillanatokat élt meg, hiszen először került az Év sportolója-választás legjobb tíz között. A skeet szakágban kiemelkedő teljesítményt nyújtó, csapatban Európa-bajnoki címet szerző 25 éves versenyzőt a díjátadó előtt kérdeztük, hogy megossza velünk gondolatait és élményeit.

A tavalyi év során figyelemre méltó eredményeket könyvelhetett el, csupán egy leheletnyi szerencse hiányzott ahhoz, hogy még nagyobb sikereket érjen el. Milyen várakozásokkal tekint a 2024-es év elé?

Kétségtelen, hogy ez a szezon pályafutásom egyik csúcsát jelentette. Valójában talán a legszebb időszakom volt, hiszen olimpiai évben indultam, és részt vehettem az ötkarikás eseményen. A negyedik helyezés egy igazán figyelemre méltó eredmény, bár egy kicsit szomorú voltam, hogy nem szereztem érmet. Mégis, ha mindent egybevetek, elégedett vagyok az elért teljesítményemmel.

Ennyi idő után már őszintén mondja, hogy siker a negyedik hely, vagy van azért még önben csalódottság?

Ha közvetlenül a döntő után kérdezte volna meg ezt, biztosan azt mondtam volna, hogy szomorú és csalódott vagyok. De idővel persze ez megváltozott és már sikerként tudok ránézni.

A sportlövők az olimpián nem Párizs szívében, hanem a 300 kilométerre található Châteauroux-ban mérték össze tudásukat. A hangulat a versenypályán különleges volt: a feszültség és az izgalom keveredett a verseny előtti várakozással. A nézők lelkesedése szinte tapintható volt, ahogy a sportolók a célvonalhoz közeledtek, minden lövésnél szívek ezrei megálltak egy pillanatra. A helyi közönség szurkolása, a színes zászlók és a szívélyes fogadtatás mind hozzájárultak ahhoz, hogy a verseny igazi ünneppé váljon, tele szenvedéllyel és sportbaráti szellemmel.

Amikor először értesültem róla, hogy a versenyeink nem Párizsban zajlanak, mély csalódottság fogott el. Ugyanakkor igyekeztem úgy tekinteni erre a helyzetre, mintha bármelyik másik verseny lenne, hiszen a résztvevők között ugyanazok az ismerős arcok tűntek fel. Talán ezáltal egy kicsit csökkent a rajtam lévő nyomás, mintha nap mint nap a világhírű sportolók társaságában kellett volna helytállnom, és folyamatosan tudatosítanom kellett volna, hol is vagyok valójában.