Gulyás Eszter és Somos András tavaly tragikus módon elvesztették egy kisbabájukat.


Gulyás Eszter és Somos András július elején osztották meg a nyilvánossággal, hogy gyereket várnak, kisfiúval bővül majd a családjuk. A story.hu szúrta ki, hogy az ATV műsorvezetői a napokban a Párban című podcast vendégei voltak, ahol Gulyás elmondta, hogy mindenen stresszel most, hogy várandós, Somos azonban nyugodt, és az ultrahangvizsgálatok előtt őt is nyugtatni szokta, ami fontos neki. A kismama gyakran kérdezi a párját, szerinte jól van-e a baba, és mint kiderült, nem is véletlen, hogy ennyire aggódik a kicsiért.

Szerencsére eddig minden a legnagyobb rendben zajlik vele. Úgy tűnik, hogy egy igazán erős és egészséges kisfiú készülődik. Minden szükséges vizsgálatot elvégeztetünk, és még a javasoltakat is megcsináltatjuk. Tavaly átéltem egy vetélést, ami mély nyomot hagyott bennem... Ezért különösen aggódtam, főleg a kezdeti időszakban.

Gulyás a műsorban kifejtette, hogy az apák szerepe sokszor félreértett. Ezzel kapcsolatban Somos megjegyezte, hogy véleménye szerint téves az a feltételezés, miszerint az apák nem osztoznak a család érzelmeiben, csupán eltérő módon fejezik ki magukat. Hozzátette, hogy az apai aggodalom gyakran nem a felszínen, hanem sokszor a látszólagos nyugalom mögött húzódik meg, és éppen ezért nem mindig észlelhető.

Related posts