Íme egy egyedi változat: Ezek a filmek igazi izgalommal töltenek el minket a cannes-i filmfesztivál kapcsán, hiszen Wes Anderson lenyűgöző sztárparádéjára már alig kell várnunk egy hetet!
Az idei Cannes-i filmfesztivál nem csupán a tapasztalt mesterek és friss tehetségek bemutatkozásának színtere volt, hanem egy generációs váltás szimbolikus pillanata is, ahol a színészek egyre inkább a rendezői székbe ülnek. Kristen Stewart, Scarlett Johansson és Harris Dickinson mindannyian első rendezéseikkel debütáltak a híres Croisette-en, különböző stílusokkal és témákkal, de közös bennük a bátorság, amellyel új kihívások elé álltak.
Kristen Stewart rendezői debütálása kétségkívül a legnagyobb feltűnést keltette az utóbbi időszakban. A The Chronology of Water, Lidia Yuknavitch memoárjának filmes adaptációja, Imogen Poots főszereplésével, rendkívül merész és őszinte módon közelíti meg a női test, trauma és szexualitás kérdéseit. Stewart korábban is hangsúlyozta, hogy ez a projekt számára egyszerre személyes és politikai jelentőséggel bír: a film az identitás széthullásának és újjáépítésének történetét meséli el. Bár nem minden kritikus osztotta meg a lelkesedést, abban viszont egyetértettek, hogy egy valódi szerzői vízióval rendelkező, figyelemre méltó debütálásról van szó.
A brit színész, akit a közönség korábban olyan filmekből ismerhetett, mint a Szomorúság háromszöge, a Jókislány vagy a Mind idegenek vagyunk, most új szerepben tűnik fel: rendezőként mutatkozik be egy társadalmi horrorral. Az Urchin című filmje az angliai északi iparvidék sötét, elhagyatott tájaira kalauzol, ahol egy fiatal fiú egyre furcsább és aggasztóbb események középpontjába kerül. Dickinson alkotása a társadalmi lecsúszás, az izoláció és a generációs traumák tematikáját ötvözi a gótikus horror jellegzetes elemeivel. A film egyedi formai megoldásai - mint például a kézi kamerás felvételek, a természetes fény alkalmazása és a pszichológiai szürrealizmus - azt bizonyítják, hogy Dickinson mer kockáztatni mint rendező. Debütáló filmje a fesztivál egyik legmegosztóbb alkotásává vált, ám a Midnight Screenings szekcióban óriási ovációval fogadták.
A fesztivál egyik legizgalmasabb eseménye Scarlett Johansson nevéhez kötődik. Az Eleanor the Great című alkotás egy 94 éves holokauszt-túlélő történetét tárja elénk, aki New Yorkba tér vissza, hogy szembenézzen a múltjával. A film egyedi, emberi drámát kínál, miközben groteszk humorral fűszerezi a narratívát, ami különösen figyelemfelkeltővé teszi. A kritikusok véleménye megoszlott: egyesek mély empátiával telítettnek érezték, míg mások a stilizáltságot kifogásolták. Johansson rendezői debütálása mindenesetre nem maradt hatás nélkül; a vetítést követően tartott sajtótájékoztatón világossá tette, hogy a jövőben is tervez új projekteket, ami izgalmas kilátásokat vetít előre.
A színészi debütálások mellett számos elismert rendező is visszatért Cannes-ba, hogy bemutassa legújabb alkotását:
Fedezzük fel a Cannes-i filmfesztivál legnagyobb kedvenceit, amelyekben a hollywoodi szupersztárok is szívesen szerepelnek, továbbá néhány olyan alkotást, melyek idén nagy figyelmet kaptak.
Joachim Trier legújabb filmjének, a Sentimental Value-nak bemutatója óriási izgalommal és várakozással telt, hiszen a rendező előző munkája, a Világ legrosszabb embere, világszerte elismerést hozott számára. Az első vélemények azonban vegyesek: bár a film nem éri el a korábbi alkotás szintjét, mégis érdemes odafigyelni rá. A történet középpontjában egy idősödő, világhírű színész (Stellan Skarsgård) áll, aki hosszú idő után újra találkozik felnőtt lányával (Elle Fanning), amikor egy családi krízis váratlanul összehozza őket. Az érzelmi mélység és a generációk közötti kapcsolat felfedezése izgalmas utazást ígér a nézők számára.
Ugyancsak sokan várták Ari Aster új filmjét, az Eddingtont, amely a Covid-19-járvány első hullámának kisvárosi amerikai mikrotörténeteit dolgozza fel Joaquin Phoenix és Emma Stone főszereplésével. Aster, aki eddig főként horrorban utazott (Midsommar, Hereditary), ezúttal társadalmi drámával tért vissza, melyben a járvány pszichológiai következményeit vizsgálja egy seriff és egy polgármester közötti morális konfliktus tükrében.
Wes Anderson legújabb alkotása, A föníciai séma, ismét a rendezőre jellemző vizuális precizitással és játékos színpadiassággal tárja elénk a hidegháború kémkedésének szürreális világát. A filmben olyan neves színészeket láthatunk, mint Benicio del Toro, Scarlett Johansson (aki ezúttal színészként lép színpadra) és Michael Cera. Bár a kritikusok nem feltétlenül az Anderson életművének csúcsaként értékelik, a magyar közönség már most izgatottan várja a május 29-i bemutatót.
Három évvel a megosztó Titane Arany Pálmája után Julia Ducournau újra megjelent Cannes-ban, hogy újraértelmezze a test és az identitás határvonalait. Az Alpha című film egy 13 éves lány drámáját követi, aki egy tetoválás után egy titokzatos betegség következtében kirekesztetté válik. Az alkotás allegorikus módon tárgyalja a HIV/AIDS-járvány társadalmi stigmatizációját, miközben a testhorror elemeit alkalmazza a kirekesztettség és a félelem kifejezésére. Ducournau ezúttal is lenyűgöző vizuális stílussal dolgozik, és a személyes traumák mellett a közösségi reakciók mélyebb megértésére összpontosít.
Lynne Ramsay, akit a "Beszélnünk kell Kevinről" és a "Sosem voltál itt" című filmjei révén ismerhetünk, nyolc évnyi kihagyás után újra a nagyjátékfilmek rendezői székébe ült a "Die, My Love" című alkotásával. Ez a film Ariana Harwicz azonos című regényének adaptációja, és a történet középpontjában egy új anyaságát felfedező nő, Grace (akit Jennifer Lawrence alakít) áll, aki vidéki elszigeteltsége közepette küzd a pszichés nehézségeivel. Grace férjét, Jacksont Robert Pattinson formálja meg. A film premierjén hétperces álló ovációban részesült, és rendkívüli, 24 millió dolláros forgalmazási szerződést kötöttek rá a Mubi forgalmazóval. Bár valószínűtlen, hogy a hazai mozikba eljusson, a streamingpremierét annál inkább várjuk.
Az idei felhozatal egyik meglepetése Shih-Ching Tsou első önálló nagyjátékfilmje, a Left-handed Girl volt. A film nemcsak témájával, hanem alkotói hátterével is figyelmet keltett: Tsou élettársa, a friss Oscar-díjas Sean Baker producerként, társ-forgatókönyvíróként és vágóként is közreműködött a produkcióban. A történet egy tajvani család háromgenerációnyi nőtagjaira koncentrál. A cselekmény egy születésnapi vacsora köré épül, ahol fokozatosan derülnek ki a régóta őrzött titkok, a múltbeli sebek és a felszín alatti feszültségek. Baker jellegzetes kézjegye - a kézi kamerás realizmus, a gyors vágások, az életszagú párbeszédek - érzékelhető Tsou rendezésében is, ám a Left-handed Girl egyértelműen saját hangot is talál, új kulturális kontextusba helyezi a rendező ismert kézjegyeit.
Paul Mescal (Volt egyszer egy nyár) és Josh O'Connor (A korona, Challengers) párosa az első kritikák alapján a The History of Sound című, érzékeny történelmi drámában nyújtott emlékezetes alakítást. Oliver Hermanus filmje két amerikai férfi kapcsolatát mutatja be az első világháború idején, amikor a front mögött hangfelvételeket készítenek családtagjaik számára. A produkció sokak szerint a férfi identitás újfajta ábrázolásával tűnik ki, amiben Mescal ismét bizonyította, hogy Hollywoodba berobbanva (Gladiátor II) sem hagyja maga mögött a szerzői filmek világát.
Spike Lee új filmje, a Highest 2 Lowest versenyen kívül mutatkooztt be, és ismét összehozta a rendezőt Denzel Washingtonnal, akivel ez az ötödik közös munkájuk. A film Akira Kuroszava 1963-as Menny és pokol című klasszikusának modern újragondolása, amely a zeneipar világába helyezi a történetet. A cselekmény középpontjában David King (Denzel Washington), egy befolyásos zenei producer áll, akinek életét felforgatja egy téves emberrablás, amikor sofőrje fiát rabolják el az ő gyermeke helyett. A film a morális dilemmák, a hírnév ára és a generációk közötti feszültségek témáit járja körül. A Highest 2 Lowest az amerikai mozikban 2025. augusztus 22-én debütál, majd szeptember 5-től elérhető lesz az Apple TV+ streamingszolgáltatáson keresztül.
A francia új hullám előtt tiszteleg a mindig kísérletező kedvű Richard Linklater (Mielőtt-trilógia Sráckor) filmje, különösen Jean-Luc Godard 1960-as Kifulladásig című klasszikusának forgatására fókuszálva. A film teljes egészében franciául készült, fekete-fehérben, 4:3-as képarányban, ezzel is megidézve az eredeti korszak vizuális stílusát. A főszerepben Guillaume Marbeck alakítja a fiatal Godard-t, míg Zoey Deutch Jean Seberget formálja meg. A film nem csupán a Kifulladásig forgatásának kulisszái mögé enged betekintést, hanem a francia új hullám szellemiségét és forradalmi energiáját is megragadja.
