Egy hatalmas tömeg gyűlt össze a stadionban, hogy kifejezze felháborodását a partjelző döntése miatt, aki súlyosan elhibázta Thoma játékát. Az emberek hangosan skandálták a véleményüket, miközben színes transzparenseket emeltek a levegőbe, ezzel jelezve,

Elizabeth Ruiz Ruiz / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Thomas Müller 35 évesen még érzett magában erőt, így aztán nem búslakodott, mikor a Bayern Münchennél jelezték neki, hogy nem hosszabbítanak vele, hanem belevágott egy új kalandba, és az MLS-ben szereplő Vancouver Whitecapshez igazolt.
Müller a Houston Dynamo ellen játszott hazai mérkőzésen lépett pályára először új csapatában. A 60. percben váltotta Jeevan Badwalt, ezzel kezdetét vette az ő kalandja a csapat színeiben.
A stadionban már korábban is felfokozott volt a hangulat, de amikor alig két perccel később a német zseni 18 méterről egy gyönyörű gólt bombázott, az energia szinte robbanásszerűen nőtt.
Az eufória azonban csak másodpercekig tartott, a partjelző ugyanis beintette a lest, mivel a támadás korábbi szakaszában a labdáért rajtoló Brian White előrébb helyezkedett a védőknél. A közönség hangosan tüntetett a döntés ellen, de a visszajátszás alapján igaza volt az asszisztensnek. A Vancouver-szurkolók a 91. percben lehettek igazán csalódottak, amikor a brazil Artur góljával a Houston egyenlített, és ezzel elvitt egy pontot.
A Vancouver csapata jelenleg 46 pontjával a harmadik helyen áll a Nyugati főcsoportban, míg a Houston, 29 ponttal, a 12. pozíciót foglalja el.