A forgalom megállt, és az M1, M5, valamint az M3-as autópályán is hosszú kilométereken át kígyózik a járműsor.
Az M1-es autópályán, Biatorbágy környékén, Győr felé haladva 4 kilométeres torlódás alakult ki. Lébény térségében, Budapest irányában a dugó már majdnem 10 kilométeresre nőtt, míg Hegyeshalom felé 5 kilométeres várakozásra lehet számítani. Az M5-ös autópályán, Röszke irányába Kecskemétnél szintén jelentős, 10 kilométeres a sor, míg a Budapest felé vezető oldalon 4-5 kilométeres torlódás tapasztalható. Az M3-as autópályán, Bag térségében, Vásárosnamény felé 3 kilométeres sorban állásra lehet számítani. Az M7-es autópályán pedig Érd és Székesfehérvár között erős forgalomra kell felkészülni, ami szakaszos lassulást eredményez.
Országszerte balesetek okoznak fennakadást és torlódást az autópályákon. A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint az M1-es autópálya 18-as kilométerénél, Biatorbágy közelében kigyulladt egy kisteherautó, amelynek tűze az árokpart növényzetére is átterjedt. A törökbálinti hivatásos tűzoltók gyorsan reagáltak, és két vízsugárral megfékezték a lángokat, jelenleg pedig az utómunkálatokat végzik. A beavatkozás idejére az érintett szakaszt lezárták, de a forgalom már két sávon újraindult. Ugyanakkor a torlódás mértéke jelentős.
Az Útinform tájékoztatása szerint a kigyulladt teherautó okozta kocsisor már 4 kilométeres és az M0-s autóútra is visszanyúlik. Távolabb, Lébény térségében a 147-es kilométernél egy teherautó átszakította a belső szalagkorlátot. Mindkét irányban lezárták a belső sávot, Budapest felé csaknem 10 kilométer, míg Hegyeshalom felé 5 kilométeres a torlódás. Aki teheti Mosonmagyaróvár és Lébény között az 1-es főutat válassza.
Az M5-ös autópályán, Ócsa közelében, Budapest irányába baleset következtében lezárták a külső sávot a 23-as kilométernél. Kérjük, hogy az arra haladók fokozott figyelemmel közlekedjenek!
Röszke felé, Kecskemét környékén, a 85-ös és 93-as kilométer közötti szakaszon munkálatok zajlanak, ami miatt terelést bontanak. Jelenleg csupán a leállósáv használható, és a torlódás már közel 10 kilométert tesz ki. Aki módjában áll, válassza inkább az 5-ös főutat Kecskeméten keresztül. A másik irányban, a 86-os kilométernél szintén lezárták a belső sávot hasonló okok miatt, ott is 4-5 kilométernyi dugóval kell számolniuk a közlekedőknek.
Budapest irányába, a 140-es kilométerkőnél található kisteleki csomópont lehajtóágát lezárták, mivel egy kamion műszaki mentése zajlik. A lehajtásra lehetőség van a 147-es Balástya, illetve a 114-es Kiskunfélegyháza-dél csomópontnál.
Az M3-as autópályán, Vásárosnamény felé haladva, Bag közelében a 39-es kilométernél kialakított terelés előtt jelentős forgalom tapasztalható, ami miatt a járművek 3 kilométeren keresztül torlódnak.
Az M7-es autópályán, a jelentős forgalom következtében szakaszos lassulások figyelhetők meg Letenye felé Érd és Székesfehérvár között. Érdemes óvatosan közlekedni!





