Az ünnep, ami nem csupán egy nap a naptár lapjain, hanem a szívünk mélyén élő emlékek és érzések összessége. Ez az időszak tele van varázslattal, ahol a múlt és a jelen találkozik, és ahol a szeretet, a család és a barátság fénye ragyog a legjobban. Az ün

Pünkösd nem más, mint a csendes csodák ideje - amikor a Lélek szól. Pünkösd nem látványos ünnep, mégis az egyik legmélyebb. A megújulás, a megértés, az összetartozás ideje. De vajon mit jelent ma pünkösd? Vajon meghalljuk-e még a belső hangot a zajban, és mit adhat nekünk a Lélek ereje a mindennapokban? Ugyanakkor kérdés az is, hogy miként válhat az ünnep valódi találkozássá - önmagunkkal, egymással, Istennel.

Mielőtt belevetnénk magunkat az összeállításunkba, fontos, hogy észrevegyük: a Lélek nem a zajban, hanem a csendben szólít meg minket. Nem kiált, nem harsog, csupán halkan érinti meg a lelkünket, és aki figyel, az meghallja ezt a finom hívást. A pünkösd így válik a lángoló tűz helyett egy csendes átalakulássá, amely ott lobban fel, ahol a szív nyitott és fogékony...

A Pünkösd ünnepe az isteni kinyilatkoztatás és önfeltárás csúcspontját jelenti. E jeles napon ünnepeljük a Szentháromságot, amely egyetlen Isten három különböző személyében megnyilvánuló szeretetközössége. Ez az esemény a csoda megélésének örömét hozza el számunkra. A húsvét utáni negyvenedik napon, amikor Krisztus mennybemenetele történik, a feltámadásban megdicsőült Jézus embersége is az Atya mellett található, akivel együtt él és uralkodik. E szent pillanatban a hívők szívében a hit és a szeretet egyesül, megkoronázva a megváltás történetét.

Jézus nemcsak a kereszten szenvedett és feltámadt, hanem helyet is foglalt az Atya jobbján, így a mennybemenetel is a húsvéti ünnep része, a megváltás szerves folytatása. A húsvét utáni ötvenedik nap, vagyis pünkösd, a Szentlélek kiáradásának ünnepe, melynek neve a görög „pentecoste”-ból származik, ami az ötvenedik napot jelenti. Ez a megnevezés arra utal, hogy pünkösd szorosan összefonódik húsvéttal, és annak beteljesedését hirdeti. A Szentlélek a feltámadt Krisztus ajándéka, így pünkösd eljövetele a húsvéti titok, a megváltás beteljesedésének fontos pillanata. A Krisztus által elnyert új élet, a megváltás és a húsvét minden kegyelme a Lélek által jut el hozzánk.

Az ünnep kialakulásának előképe jelen van az Ószövetségben is. Az ószövetségi pünkösd a Sínai-hegynél kötött szövetségre emlékeztetett, a tíz parancs ajándékozására. Kezdetben hálaadási ünnep volt vagy a hetek ünnepe. Hálaadás a befejezett aratásért és termésért, amikor a termés zsengéjét Istennek kellett áldozni. Ezért nevezték zsengenapnak. A hetek ünnepe elnevezés értelme, hogy hét héttel húsvét ünnepe után következett. "Tartsd meg a hetek ünnepét, amikor a búzád zsengéjét aratják, és azt az ünnepet, amikor az esztendő végén mindenedet betakarítják" (Kiv 34,22).

Az ősegyházban a pünkösd kezdetben a húsvét utáni ötven napot jelölte. A 4. századtól azonban ez a kifejezés kifejezetten az ötvenedik napra utal, amely az Apostolok Cselekedetei könyvében (ApCsel 2,1-42) a Szentlélek eljövetelének ünnepévé vált. Eteria zarándoknő tanúbizonysága szerint Jeruzsálemben ezen a napon felolvassák az Apostolok Cselekedeteinek azon részét, amely a Lélek kiáradásáról szól. Tertullianus, az egyház egyik korai írója, a keresztségről szóló művében a húsvét utáni ötven napot a legörömtelibb időszaknak nevezi: "Ez az ötven nap a keresztség ünneplésére lett szentelve, amikor a tanítványok az Úr feltámadását ünnepelték, és amelyet a Szentlélek kegyelme is megáldott. Ekkor vált nyilvánvalóvá az Úr eljövetelének reménye, amikor az angyalok azt mondták a tanítványoknak, hogy akit a mennybe emeltek, úgy fog visszatérni, ahogyan látták őt felemelkedni (ApCsel 1,5.7). Jeremiás szavai is ezt erősítik: 'Összegyűjtöm őket a föld határairól az ünnep napjára' (Jer 31,18), ami a húsvét és a pünkösd szent napját jelképezi."

Az ünnep liturgikus színe a piros, az első pünkösdre emlékeztet, amikor a Szentlélek lángnyelvek formájában szállt le az apostolokra. Az ünnep egyben a húsvéti időszak lezárása és az évközi idő második részének megnyitása.

Pünkösd kegyelmeinek kifejezésére régen különleges hagyományok bontogatták szárnyaikat: a templom mennyezetéről rózsákat és lángoló csóvákat hullattak alá, a templomok és a házak díszítésére pedig virágba borult rózsákat használtak. E szokásokból ered a „rózsás húsvét” elnevezés, avagy pascha rosatum.

Pünkösd napja nem csupán egy ünnep, hanem egy különleges meghívás az isteni szeretet közösségébe. Ez a keresztény élethivatás lényege: az igazi keresztény az, aki a Szentlélek vezetésével éli meg az isteni és felebaráti szeretetet. A tanúságtétel és a hit mélysége csak akkor válik teljessé, ha ez a szeretet hatja át mindennapjainkat.

A néprajzi kutatások alapján a pünkösdi királyság egy varázslatos, de egyben kihívásokkal teli játékot szimbolizál, amely az ifjú legények vágyainak beteljesüléséről szól. E különleges ünnep keretein belül a természet szerelmesei a pünkösdi rózsa élénkpiros virágával színesítik az eseményeket, így emelve még inkább a szertartás szépségét.

A húsvét utáni ötvenedik napra eső ünnep, amely a pünkösd néven ismert, nem csupán egy jeles esemény a naptárban, hanem egy gazdag hagyományokkal bíró ünnepkör záróakkordja is. Tíz nappal korábban, a mennybemenetel, más néven áldozócsütörtök, előzi meg ezt a jeles alkalmat. Vallásos szempontból a karácsony-húsvét-pünkösd trilógia csúcspontjához érkezünk, amely Erdély református közösségeiben különös jelentőséggel bír. E településeken mindhárom ünnep háromnapos megünneplésre kerül, régi, hagyományos elnevezéseik alapján sátoros ünnepeknek is hívják őket, tükrözve ezzel a közösségi összetartozás és a hitélet mély gyökereit.

Pünkösd elengedhetetlen a Szentháromság megértéséhez, hiszen a Szentlélek megjelenése zárja le ezt a szent kört, ahol az Atya, a Fiú és a Szentlélek egy titokzatos, mégis tökéletes egységet alkot. E háromság története tele van rendkívüli eseményekkel és földi megnyilvánulásokkal, amelyek mennyei erővel formálják és alakítják a világunkat a mai napig. Az Atyaisten jelenléte különös jelentőséggel bír, legyen szó a világ teremtésének leírásáról vagy a Tízparancsolat, mint a legősibb etikai normák ajándékáról.

A Fiúisten nagypénteki áldozathalála és húsvéti feltámadása nem csupán az élet győzelmét hirdeti, hanem az örökélet reményét is megadja az emberiség számára. E közben Szentlélekisten tüzes erejével formálta meg a keresztyén egyházat, amely két évezreden át mélyen befolyásolta az emberi gondolkodást és életformát. Ez a szellemi örökség vált a közösségi élet mintapéldájává, irányt mutatva a hívők számára.

Pünkösd az adventi időszakban kezdődött ünnepi félév utolsó jelentős vallási eseménye, amely során a péteri prédikáció különböző nyelveken hallhatóvá válik, átlépve Izrael földrajzi határait. E jeles alkalom nyomán a Jézus Krisztusról szóló igehirdetés révén a tanítványok küldetése világegyházzá formálódik. Hagyományaink szerint a hirdetett örömhír, mint Istenről szóló emberi vallomás, azóta is folyamatosan tisztítja az emberi gondolkodást és viselkedést, új értelmet adva életünknek.

A gyakran kritizált keresztyén egyháznak nem szükséges szégyenkeznie a két évezredes öröksége miatt. Pünkösd ünnepén, amikor az egyház megalakulására emlékezünk, a hívó harangok zengenek Csíksomlyón, Mezőségen és Nyárádmentén. Még mindig hallhatóak a figyelmes fülek és az imádkozó szívek, akik osztoznak egymás terheiben, és támogatják egymást az erdélyi magyar közösségben. Ez a jelenlét és összetartozás megerősíti történelmi elköteleződésünket, valamint bizakodásunkat a jövőnket illetően.

Ez az ünnep a megértés csodáját hozza el számunkra. A pünkösd első pillanataiban Péter, Jézus tanítványa, édesanyja nyelvén osztja meg üzenetét, és a Jeruzsálemben összegyűlt, soknyelvű tömeg mindannyian megértik. A pünkösdi lélek titka abban rejlik, hogy a Kárpát-medencében az emberek már akkor is felfedezték a Szentírás üzenetének mélységét, amikor még nem állt rendelkezésre magyar nyelvű fordítás. Ma is itt él közöttünk a Lélek rejtett ereje: képesek vagyunk elfogadni a különbözőségeket, és szavak nélkül is támogatjuk egymást. Ez a pünkösdi lélek mai megjelenése, ami összeköt minket.

"...amikor elérkezett a pünkösd napja, mindannyian egy szívvel és egy lélekkel voltak együtt. Hirtelen, mintegy sebesen zúgó szél kerekedett az égből, és betöltötte azt a házat, ahol tartózkodtak. Ekkor megjelentek előttük kettős, tüzes nyelvek, és ezek a nyelvek mindegyiküket megérintették..."

Képzeljünk el egy varázslatos szobát, ahol egy kályha áll, s benne egy különleges tűz ragyog. Ez a tűz nem csupán egy egyszerű láng, hanem a pünkösd szellemével átitatott, élénk, táncoló lángnyelvekkel bír. A pünkösdi tűz kettős nyelvei játékosan csavarognak, mintha titkos üzeneteket suttognának egymásnak. Ahogy ezek a szikrázó lángok fokozatosan lelohognak, a szoba levegője egyre füsttel telik meg, mintha a tűz szelleme engedné szabadjára a titkokat, melyek a füstfelhőkön át keringenek a szobában.

A lángokat Isten szította, ám a füst, amely utánuk maradt, nem éppen a kedvencem, mint ember. A kályhából nem szívesen engedném ki ezt a füstöt.

Miután a tűz lángjai elhamvadtak, és a meleg eltűnt, a füst szaga még mindig ott lógott a levegőben, mint egy régi, elfeledett emlék. Nem látható, de érzékelhető, ahogy a friss meszelés illata lassan megfakul, és a szobát betöltő füstös, karcos aroma átvette az uralmat. Még a szekrény mélyén gondosan elrakott ünneplő ruha és az ágynemű is magába szívta ezt az avas illatot, mintha a múlt fájdalmát örökítették volna meg.

Pünkösd ünnepe a lélek diadalát és az egyház születését jelenti. Protestánsként azonban nehezen tudom eldönteni, hogy melyik esemény precedálja a másikat: a lélek diadala vagy az egyház megalakulása? Mindkét téma magában hordozza a mélységet és a jelentőséget, így most a lélek diadalára összpontosítok.

A lélek fogalma az egyik leginkább megosztó és egyben lenyűgöző teológiai téma. Fontos különbséget tenni a nagy "L" és a kis "l" között, hiszen ez a részletesség mélyebb értelmet ad a diskurzusnak. A lélek kapcsolódik a szellemhez, az erőhöz és a hatalomhoz, de legfőképpen Istenhez, az élő Istenhez. Ahogyan a Szentírás is tanúsítja: "Az Úr pedig a Lélek; és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság" - 2Kor 3,17. Ez a mondat egy olyan mély igazságra világít rá, amelyben a lélek és a szabadság szoros összefonódásban állnak egymással.

A húsvéttól eltelt ötven nap arra is való, hogy morfondírozzuk magunkban azt, hogy mit is jelent az élő Isten. Egy folyamatról van szó, aminek a lényege az, hogy Isten az élő Isten. Azért kell morfondírozni egy picit ezen, mert hajlamosak vagyunk az életről úgy gondolkodni, mint az ember élete. Csakhogy nagypéntek éppen azzal döbbent meg, hogy Jézus valóságosan meghalt, tényleg meghalt, és húsvét, az örökélet ünnepe, bármilyen megdöbbentő és sokak számára hihetetlen, a halálból való feltámasztással, az élet örökkévalóságának bizonyosságával tör be életünkbe.

Mit tud ehhez még hozzáadni pünkösd?

Pünkösd mélysége annak a megértése, hogy Isten élő lélek. Isten az önmagából kiinduló ok és az önmagában beteljesedő cél. A lehetőség és a ténylegesség egyidejűsége Isten. Nem úgy, mint az ember, hogy mindig többre és jobbra vágyik, hogy tökéletesebb leszek, ha sokat tanulok, ha betartom a szabályokat, stb. Isten nem fejlődik, és semmilyen külső ok vagy cél nem határozza meg Istent, mint élő Lelket (Isten Lélek, és akik őt imádják, szükséges, hogy lélekben és igazságban imádják - Jn 4,24).

Isten mint Lélek a legátfogóbb és legegyetemesebb szimbólum a lét teljességének a meghatározására, mivel minden létkategóriát magában foglal egyszerre, tehát a teret, az időt, a lényeget és az okot. A kisbetűs lélek sem veszíti érvényét, csak háttérbe szorul.

A lélek fogalma az angolszász empirizmus gyökereiben található. Az empiristák különválasztották az elme megismerésének módját a test érzékelésétől, vagyis a gondolkodást, amelyet a Lélek irányít, az érzések és érzelmek világától, amelyek szintén a lélekhez tartoznak. Így a kisbetűs lélek pünkösdkor felfelé emelkedik, és nagybetűs Lélekké változik.

Isten mint Lélek a hatalom és az értelem megtestesítője. Olyan értelemben birtokol hatalmat, hogy folyamatosan túllép önmagán, és léte mélyén rejlő misztériumából szabadon alkot új valóságokat. Ez a folyamat számunkra, emberek számára, nem csupán logikus, hanem rendkívül fontos is, hiszen Isten a Lélek erejével aktívan befolyásolja emberi életünk formáit és struktúráit, sorsunkat és szabadságunkat egyaránt. Minden egyes pillanatban legyőzi a nemlétet, a halált, ahogyan azt az Apostolok Cselekedeteiben olvashatjuk: "Hanem vesztek erőt, minekutána a Szentlélek eljő reátok, és lesztek nékem tanúim" (ApCsel 1,8). E szavak emlékeztetnek bennünket arra, hogy a Lélek ereje révén nem csupán tanúk lehetünk, hanem aktív részesei is Isten teremtő munkájának.

Pünkösd füstszagú keresztényekké formál minket, akik az élet tüzének tanúiként büszkén valljuk meg, hogy egy közös tűzhelyhez tartozunk. Még ha néha csak piknik-hitéletet élek is, a Lélek átjárja minden szegletét életemnek, az orrnyílásom nyálkahártyájától kezdve egészen ünnepi öltözékemig, álarcaimig, szerepeimig és titkaimig. Ez az ünnep nem a sietségről szól, hogy minél előbb letusoljunk (hiszen „mindnyájan megtelének Szentlélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, amint a Lélek adta nékik szólni” - ApCsel 2,4), hanem arról, hogy személyes és egyedi, mint a parfüm nélküli bőr természetes illata.