Kedves Apám/Lányom! A közelmúltban elmerültem Philomène Grandin lenyűgöző aparegényében, amely nemcsak a családi kapcsolatok mélységeit tárja fel, hanem a mindennapi élet szépségeit és kihívásait is. Grandin írásmódja olyan érzékeny és hiteles, hogy az o

A XX. századi zenetörténet meghatározó alakjáról, a 2019-ben eltávozott "Izzy" Youngról lánya, Philomène Grandin egy különleges személy, akinek élete és munkássága inspirálóan hat mindazokra, akik az önkifejezés és a művészet világában keresik helyüket. Ő nem csupán egy név, hanem egy történet, amely tele van szenvedéllyel, kreativitással és kitartással. Philomène művészete magában foglalja a színek és formák játékát, amelyek egyedi módon tükrözik belső világát. Az ő alkotásai arra ösztönöznek minket, hogy merjünk álmodni, és bátran kifejezzük önmagunkat. Minden egyes műve egy újabb lépés az önfelfedezés útján, amely gazdagítja a körülöttünk lévő világot. írt egy különleges regényt, amely magyar nyelven "Csak engem el ne felejts" címmel jelent meg. A svéd szerzőnő, aki Budapestre is ellátogatott, beszélgetett velünk a családjáról, önéletrajzi élményeiről, a zene világáról – és természetesen Bob Dylanról is.

Amikor a világhírű énekes-dalszerző, Bob Dylan még csak az első lépéseit tette a zenei pályán, gyakran megfordult egy apró, zsúfolt boltban New York Greenwich Village negyedében, ahol debütáló koncertjét is tartotta. A Folklore Centrum vezetője, Israel Goodman, közismertebb nevén "Izzy" Young, egy fiatal lengyel bevándorlócsalád sarja volt, aki szenvedélyesen gyűjtötte a zenei kordokumentumokat. Az üzlet nem csupán Dylan otthona volt, hanem a beatkorszak ikonikus alakjainak és vándorló folkzenészeknek is kedvelt találkozóhelye, ahol rendszeresen zajlottak koncertek és felolvasások. Izzy élete tele volt váratlan fordulatokkal; egy napon a svéd népzene iránti vonzalma miatt Svédországba költözött, ahol nemcsak új családot alapított, hanem megalapította a bolt svéd megfelelőjét is, így tovább örökítve zenei szenvedélyét.

Magyarországon talán nem annyira köztudott az édesapja élettörténete és karaktere. Ha három jelzőt kellene választanom, talán a következőket mondanám róla: először is, rendkívül kitartó, hiszen számos nehézséggel nézett szembe, de sosem adta fel. Másodszor, bölcs és tapasztalt, hiszen életének különböző szakaszaiban rengeteget tanult, és ezeket az értékes tapasztalatokat megosztotta másokkal is. Végül, de nem utolsósorban, szeretetteljes, mert mindig támogatta családját és barátait, biztosítva számukra a biztonságos hátteret és a szeretet melegét.

Elsőként a boldogság érzése ragad meg, amikor rá gondolok. Élete során mindig is a derű és az öröm jellemezte. Minden kis részletet képes volt megbecsülni, lelkesedése pedig contagióval bírt. Azonban talán leginkább Bob Dylan korai koncertjei tették népszerűvé, hiszen ezek révén vált igazán ismertté.

Dylan önéletrajzában is találunk említést a kapcsolatukról. Kérdéses, hogy valóban barátok voltak-e?

Igen, éveken át barátok voltak. Bob Dylan sokat időzött apám boltjában, olvasgatta a könyveit, húrokat vett a gitárjához, használta az írógépét, amikor írt egy dalt. De miután apám Svédországba költözött, már nem maradtak kapcsolatban. Dylan a rendkívüli hírnévvel egyre visszahúzódóbb is lett. Nem tartotta a kapcsolatot szinte senkivel, akit én ismertem. Olyan volt, mintha csak a turnébuszában ülne, és egyik városból utazna a másikba. Így később már leginkább Dylan menedzserén keresztül érintkeztek. Dylan szerintem túl elfoglalt és nagyon zárkózott lett.

Mennyire formálta Önt Dylan művészete, legyen szó akár dalairól, akár a szövegeiről?

Soha nem volt alkalmam személyesen találkozni vele, így a magam szempontjából nem volt meghatározó figura az életemben. Azonban apám számára rendkívül jelentős volt, hiszen sok elismerést kapott Bob Dylan és a vele való kapcsolata révén. Ennek következtében ő is fontos szereplővé vált az életünkben, és biztos vagyok benne, hogy ha ő nem létezett volna, akkor az életünk egészen más irányt vett volna.

Amerikaiként egyébként miért éppen a svéd zene fogta meg az apját? Honnan jött a népzene iránti rajongása?

Az életének jelentős részét ez a szenvedély határozta meg. Gyerekkora óta vágyott arra, hogy a világ különböző népeinek folkzenéjével foglalkozhasson. Eleinte az amerikai zene vonzotta, de idővel a svéd dallamok iránt is mély érdeklődést mutatott, később pedig már a sokszínű népzenei hagyományok egész palettáját felfedezte. A svéd zene különösen mély hatással volt rá, és ahogy egyre jobban megismerte, úgy szeretete a svéd kultúra iránt is nőtt, hiszen a társadalombiztosítási rendszerük is lenyűgözte – éles ellentétben állt az amerikai rendszerrel. New Yorkban saját boltja volt, ahol különféle koncerteket szervezett, és így több svéd népzenész is ellátogatott hozzá, lehetőséget teremtve arra, hogy együtt zenéljenek. Ezzel a tapasztalattal vált végül a svéd zene és kultúra elkötelezett hívévé.

A regény 2016-ban kezdődik, a Nobel-díj körüli izgalmas eseményekkel. Az átadóra az apja is meghívást kapott, de Dylan végül nem jelent meg. Önök viszont ott voltak. Miért érezte úgy, hogy ez a kezdet különösen jelentőségteljes?

Azt gondolom, az olvasók közül sokan Dylanről szeretnének olvasni. Szóval ezzel őket is megszólítom. De azt hiszem, ez az apám életének dilemmáját is megmutatja: egyfelől híres, másfelől pedig csak egy fickó, akinek van egy kis poros boltja, szóval nagyon eleven, de ugyanakkor egy kicsit elveszett is. Ez egy nagyon jó képet ad arról, milyen volt ő éppen akkor, és mi volt az én szerepem ott. És persze arról is, hogy milyen összetett ez az egész helyzet körülötte, mert egész életében nagyon frusztrálta, hogy nem lett híresebb, legalábbis én így gondoltam. Az ismert boltjának a bemutatására is remek lehetőséget adott, mert minden főbb dolog ott történt. Tehát ez egy írástechnikai kérdés is, mert a könyvem különböző történetszálakból áll össze.

Mikor született meg benne az elhatározás, hogy papírra vesse apja színes életútját?

Gyerekkorom óta naplót vezettem, és ezzel folyamatosan dokumentáltam az életem eseményeit. Amikor apám súlyosan megbetegedett, a napi írásaim középpontjába került. Az Alzheimer-kór diagnózisa után szinte teljesen háttérbe szorult a munkám, mert mindennél fontosabbnak éreztem, hogy több időt tölthessek vele. Elkísértem a különböző orvosi vizsgálatokra, mint például a fogorvoshoz vagy az ortopédiára, ahol sokszor hosszú órákat kellett várakoznunk a rendelőkben. Ezek az időszakok adták az impulzust, hogy újra írni kezdjek. Amikor szomorúság fog el, általában a színészet világába menekülök, hogy kifejezzem az érzéseimet. De most ez nem a színészkedésről szólt, hanem arról, hogy szerettem volna valami szépet alkotni, ami túlmutat a helyzet fájdalmán. Írásaim során felfedeztem, hogy a szomorúság mellett szépség is születhet, olyan dolgok, amelyekre büszke lehetek, és amik apámat is örömmel töltenék el. Elhatároztam, hogy részt veszek néhány írószemináriumon, hiszen korábban soha nem írtam és publikáltam könyvet. A naplóm tartalmát eddig mindig a jelen eseményei ihlették, de most már a számítógépem előtt ülve az emlékek mélyére is behatoltam, és újraértelmeztem azokat.

Mi lehetett a végeredmény? Talán egy gyönyörűen megformált napló, amely az élet apró csodáit és bonyolultságait örökíti meg. Vagy egy autofikció, amelyben a valóság és a képzelet határvonalai elmosódnak, lehetőséget adva a mélyebb önismeretre. Esetleg egy regény, tele színes karakterekkel és izgalmas fordulatokkal, amely elkalauzol minket a szerző belső világába. Minden lehetőség izgalmas, és mindegyik más-más módon árulja el a szerző gondolatait és érzéseit.

Határozottan regényről van szó. Megdöbbentem, amikor a kiadó a szépirodalom helyett a non-fiction kategóriába kívánta sorolni. Számomra ez a mű egy igazi alkotás, mely nem csupán életrajzi elemekből áll, és nem is a naplóim egyszerű mása. Bár valóban vannak benne személyes részletek, ezek alapos átdolgozáson mentek keresztül. Valóban, nagyon is.

Az édesanya többnyire a háttérben tevékenykedik. Mi lehet ennek az oka?

Két teljesen különböző életút szőtte a sorsomat, hiszen a szüleim elváltak, amikor még csak néhány hónapos kisbaba voltam. Ez a körülmény nemcsak a családi dinamikát formálta, hanem a saját életemet is alapjaiban befolyásolta. Az apámról szóló történet kezdett kirajzolódni bennem, és bár kezdetben az anyám életéről is szerettem volna mesélni, végül úgy döntöttem, hogy az ő története megérdemli a saját terét. Két világ, két történet – és mindkettő egyedi, különleges élményekkel gazdagítja az életemet.

A könyvben vissza-visszatér egy Allen Ginsberg-vers, a Father Death Blues [Eörsi István fordításában Halál apa blues]. Miért volt ez annyira fontos az önök számára?

Ez egy olyan vers volt, ami mindig kint volt otthon a falon, egy központi helyen. Apám mindig felolvasta nekem. Aztán a YouTube-on is sokat hallgattam, ahogy Ginsberg elszavalja, és közben játszik a harmonikáján. És már gyerekként is sírtam, amikor olvastam, mert úgy éreztem, hogy az apámról szól, aki egy nap elmegy majd. Szerintem ez egy gyönyörű vers. Gyakran, amikor apámnak volt egy koncertje a boltban, levette a falról, és a koncert közepén felolvasta, nagyon átszellemülten, és azt mondta, hogy ez a lányomnak szól. Szóval ez mindig is ott volt körülöttünk, mint egy jel, amely azt mondja, hogy légy óvatos, mert meg fogunk halni, az apád meg fog halni, vagy ilyesmi. Gyerekkorom óta kísér ez a szöveg és gondolat.

Philomène Grandin egy különleges személy, akinek élete és munkássága inspirálóan hat mindazokra, akik az önkifejezés és a művészet világában keresik helyüket. Ő nem csupán egy név, hanem egy történet, amely tele van szenvedéllyel, kreativitással és kitartással. Philomène művészete magában foglalja a színek és formák játékát, amelyek egyedi módon tükrözik belső világát. Az ő alkotásai arra ösztönöznek minket, hogy merjünk álmodni, és bátran kifejezzük önmagunkat. Minden egyes műve egy újabb lépés az önfelfedezés útján, amely gazdagítja a körülöttünk lévő világot.

(Stockholm, 1974) egy svéd író, színésznő és televíziós műsorvezető, aki az irodalmi világban gyorsan felkeltette a figyelmet. Debütáló műve, a "Csak engem el ne felejts", 2021-es publikációja után azonnal népszerűvé vált Svédországban. A könyv különleges fogadtatásra talált, és a szerző 2022-ben Stockholm város kulturális ösztöndíját is megkapta. A mű hangoskönyv formájában is elérhető, amelyet az író saját előadásában hallgathatunk meg, és 2023-ban angol nyelven is kiadásra került, így nemcsak hazai, hanem nemzetközi közönség számára is elérhetővé vált.