"Az alkotásra teremtettük, és ennek megvalósításával érhetjük el a teljes életet és a boldog végkifejletet." | Demokrata

A közelmúltban egy igazán különleges hangulatú konferencián vehettünk részt a festői hegyvidéki Szent László Közösségi Házban. Az Ars et Viriditas közösség, amely az alkotó élet szellemi középpontjaként definiálja magát, most lépett a nyilvánosság elé, és a rendezvény házigazdájaként Taraczky Dániel építész megjegyezte, hogy jelenleg defenzív pozícióból indulunk. Manapság ugyanis nem elég csupán annyit mondani, hogy „szabadság” vagy „igazság”, hiszen ezek a fogalmak különböző jelentéseket hordozhatnak az emberek számára. Egy nagy nyugati ügyfél kérésére, aki sokszínűségi, azaz DEI-nyilatkozatot (a diversity, equality és inclusion szavak rövidítése) várt tőle, Taraczky saját tapasztalataiból kiindulva mélyebben is elmerült a témában. Ekkoriban egy Kocsi Lajossal folytatott beszélgetés inspirálta őt, aki az Ars Naturae folyóirat főszerkesztője, és közösen kezdték kutatni, hogy milyen szerepe van a cselekvésnek és az alkotásnak a mai világban. A rendezvény során felmerült kérdések és gondolatok valóban elgondolkodtatóak voltak, és új perspektívákat nyitottak meg a résztvevők számára.

A közös gondolkodás eredményeként megszületett egy olyan folyóirat, amely a közösségépítés szellemében különszámmal is büszkélkedhet. Kocsi Lajos a kezdeményezés bemutatásakor hangsúlyozta, hogy mindannyiunknak meg kell találnia azt a helyet az életében, amely összhangban áll készségeinkkel, jellemünkkel és természetünkkel. Csak így tudunk valóban alkotó módon, Istennek szentelve végezni a ránk bízott feladatokat. Az embernek a saját helyén kell állnia - ott, ahol képes kibontakozni, ahol az elvárásokat teljesíteni tudja, és ahol a tevékenységét sajátjának érezheti.

Az ember alkotó természetű lény, akit Isten saját képmására formált. E földön az emberi élet, a célzott cselekvés és az élethivatás nem létezhet alkotás nélkül. Alkotásra vagyunk hivatva, és ennek megvalósítása által bontakozhat ki az igazán teljes élet, valamint a boldog vég - fogalmazta meg Kocsi Lajos. Ő az "Ars et viriditas - Szövetségben az élettel, szövetségben a természettel, szövetségben Istennel" című programadó esszéjében, amely tavaly jelent meg a Magyar Szemle teremtésvédelmi különszámában.

A már másfél évtizedes múltra visszatekintő ökológiai, társadalmi és kulturális folyóirat főszerkesztője egy közelmúltbeli beszélgetés során arra hívta fel a figyelmet, hogy a "mívesnap" nem csupán egy különleges esemény, hanem egy kreatívan eltöltött, gazdagító napot is jelenthet. – Fontos, hogy újraélesszük a mívesnapok eszméjét, és olyan életformára törekedjünk, amely felfelé ívelve bontakozik ki – emelte ki, miközben hangsúlyozta, hogy a mai média- és tudatipar szuggesztiói is ezt a "kiteljesedést" célozzák meg. A folyamatos gyűjtési szenvedély és az állandó aktivizmus kényszere, valamint a "légy önmagad" felszínes értelmezése mind beleilleszkedik ebbe a képbe. Noha ez az üzenet valóban tartalmaz igazságot, a reklámipar által generált irányultság még inkább eltávolít minket az emberi mivoltunktól. Mindez pedig végső soron azt a célt szolgálja, hogy érzelemmentes algoritmusok irányítsák életünket.

Kocsi Lajos úgy véli, hogy a mai világban túlságosan ki vagyunk szolgáltatva a felszínes trendeknek, miközben a valóban értékes lehetőségeket nem ismerjük fel. "A cinizmus és a kiábrándultság elleni megoldásokat elméleti szakkönyvek lapjaira zártuk, mintha a múlt sötétjébe száműznénk őket" – hangsúlyozta. Szükség van arra, hogy tudatosítsuk mindezeket, és közösségeket építsünk, figyelembe véve az ember eredeti rendeltetését. Amikor rátalálunk hivatásunkra és életcélunkra, az hozzájárul egy egészségesebb társadalom kialakulásához – mondta a kezdeményezés megálmodója. Kocsi Lajos külön hangsúlyt fektetett a "hivatás" fogalmára, amely az isteni elhívás jelentését hordozza. "Az ember feladatának lényege abban rejlik, hogy képes legyen követni az isteni akaratot. Minden cselekedet értelme azon múlik, hogy tudunk-e neki jelentőséget adni, és hogy összhangban áll-e az emberi rendeltetéssel" – tette hozzá.

S akkor e ponton idézzük a programadó írást, amelyben Kocsi Lajos az ars (művészet) lényegének megvilágítása mellett ezt írja a viriditasról:

A "viriditas" kifejezés a latin nyelvből származik, és az alkotó életerőt szimbolizálja, amely lehetőségeket teremt az élet számára, miközben a kozmosz szépséges rendjében folyamatosan megújul. E fogalom alapvető jelentése a természetben megnyilvánuló isteni erő. A szó a 'zöld' (viridis) és az 'igazság' (veritas) szavak fúziójából ered, ahol a magyarországi latinban a viridis a 'virágló' és 'egészséges' fogalmakkal társul. Ez a természeti világban megjelenő eleven és dinamikus erőforrás, amely a növényekben bontakozik ki, amikor leveleket és gyümölcsöket hoznak létre. Ez az emberi élet lélegző, átlelkesítő princípiuma, amely testi és lelki egészségünk, növekedésünk, valamint aktivitásunk alapját képezi, és mindennapjainkban termékeny alkotóerőket ösztönöz.

A konferencián Stamler Ábel, a Magyar Szemle főszerkesztője, a viriditas teológiai koncepcióját mutatta be, különös figyelmet fordítva Bingeni Szent Hildegárdra. Ez a téma különösen releváns, hiszen a kezdeményezés alapítói Szent József és Szent Hildegárd védelme alatt kívánják népszerűsíteni mozgalmukat. Stamler rámutatott, hogy Hildegárd, aki a XII. században élt, a bencés rend szabályait követő apátnő volt, és műveiben a viriditas, vagyis a "zöldség" eszméje jelentős szerepet kapott. Fontos megjegyezni, hogy ez az elképzelés nem csupán Hildegárd újítása; már Szent Ambrus, Szent Ágoston és számos más középkori szerző is foglalkozott vele. Különösen kiemelkedő Nagy Szent Gergely pápa Moralia című, terjedelmes Jób-kommentárja, amelyben Stamler szerint a viriditas a helyes és üdvözítő, Istenhez vezető spiritualitás szimbólumaként jelenik meg. A tudomány mai állásfoglalása szerint nem feltételeznek semmiféle természetfeletti jelenséget, és ha mégis, azt inkább a magánélet szférájába sorolják. Ezt illusztrálva, Stamler említette azokat a tudósokat, akik tudományos előadásuk végén, mintegy mellékesen, megjegyzik, hogy vallásos meggyőződésük van, függetlenül a bemutatott tudományos állításoktól.

Hildegárd tanításaira hivatkozva bátran állíthatjuk, hogy a természet és a természetfeletti szoros kapcsolatban áll egymással. Ebből a perspektívából a viriditas nem csupán egy fogalom, hanem egy metakozmikus, kozmikus és szubtilis jelenség megtestesítője. A viriditas folyamatosan áramlik és lüktet, Isten önkifejezésének és felfénylésének egy másik, mélyebb formáját képviseli. Stamler Ábel az ökológiai, gazdasági és morális bűnökre is felhívta a figyelmet. – Mindez csupán szavak, amíg nem fordítunk figyelmet ezekre, és nem valósítjuk meg alkotásainkat, cselekedeteinket Isten akarata szerint, szoros összhangban vele – tette hozzá.

Horváth Róbert vallásfilozófus megállapította, hogy a viriditas, vagyis a zöldesség, az emberi tapasztalatok során gyakran elveszíti frissességét. Az igazi viriditas forrása pedig nem más, mint Isten. A művészet (ars) fogalmát nem csupán festészetre, szobrászatra, építészetre, költészetre vagy zenére korlátozzuk; sokkal inkább egy tudatos szemléletmódot és cselekvési formát is magában foglal, amely bárkinek az életében megjelenhet – legyen szó földművesről, kertészről, állattartóról, kézművesről, gazdáról, értelmiségiről, tudósról, politikusról vagy papról. Ezen művészeti megközelítés a mindennapokban is tetten érhető.

Czopf Áron eszmetörténész előadását egy figyelemfelkeltő kontraszttal indította. A latin nyelv első írásos emlékének tekintett, Kr.e. VII. századi "Manius me fecit Numerius" (vagyis: Manius készített engem Numeriusnak) feliratú aranycsat és a modern kori, "Nem vagyok szemét, hasznosíts újra" feliratú, mindennapi plasztikpalack került a középpontba. Czopf Áron véleménye szerint e két tárgy szembeállítása rávilágít civilizációnk lényegére: míg a palack mintegy mentegetőzik létezéséért, addig az ókori aranycsat a készítője és a megrendelője számára egyaránt értékes és jelentős alkotás volt.

Hans Sedlmayer „A középpont elvesztése” című művében mélyrehatóan elemzi a művészet és a spiritualitás kapcsolatát. Kiemeli, hogy a modern művészet gyakran eltávolodik egy középponttól, amely nem más, mint Isten. Sedlmayer véleménye szerint a kortárs alkotásokból éppen a „teremtettség tudata” hiányzik, ami pedig az alkotás lényegi alapját képezhetné. Ez a hiány érzékelhető a művészi kifejezésmódban, amely így sokszor elveszíti mélységét és transzcendens vonatkozásait.

Bányász József, a gyergyóújfalusi gazdálkodó, hitvallásában hangsúlyozza, hogy a "parasztromantikán" túllépve a szerves gazdálkodás egyfajta "posztmodern" hivatást képvisel, amely képes javítani életminőségünket. Előadásában arra figyelmeztetett, hogy nem a fenntartható fejlődést kellene célul tűzni, hanem inkább a "fenntartható visszavonulás" koncepciójára kellene helyezni a hangsúlyt. Ezzel szemben az agrárium jelenleg a földet körülbelül 90%-ban megerőszakolja, ami aggasztó helyzetet teremt. A kétkezi munka ma soha nem volt annyira alábecsülve, mint manapság, ezért a korunk egyik legkomolyabb kihívása az, hogy képesek vagyunk-e újra értéket adni ennek a munkának, hogy a fiatalok is vonzónak találják ezt a hivatást.

Egyúttal posztmodern diszlexiának nevezte, hogy nem tudunk olvasni a teremtett világ alkotásaiban. - Az alkotó tevékenység a boldogság forrása is, mert az embert feladatai beteljesítése felé viszi. Ennek motiváló ereje nem az önmegvalósítás, hanem a körültekintő szolgálat - fogalmazott a missziós felhanggal gazdálkodó Bányász József.

Miért is hajtja az embert a vágy, hogy valamiért küzdjön? Hogyan alakult ki az a belső késztetés, amely arra ösztönzi, hogy erőfeszítéseket tegyen? Cserép Csaba kutató-orvos és Cserép Csongor tanácsadó szakpszichológus Stella Maris - Tengernek Csillaga című előadásukban a hajózás metaforáján keresztül vizsgálták az emberi kiszolgáltatottságot és a hit erejével való felemelkedést. A beszélgetés során a teremtettség kérdése és az ősbűn teológiai értelmezése is középpontba került. Az istenképiség fogalma arra utal, hogy az első ember, Ádám, rendkívüli közelségben volt a teljes teózis állapotához, mintegy a tökéletes isteni egyesülés küszöbén állt. Isten megközelíthetetlen fénye világította meg őt, azonban fontos hangsúlyozni, hogy a teremtett ember nem érte el a végső egyesülést, hanem arra volt hivatva, hogy erőfeszítéseket tegyen a deifikáció, azaz istenivé válás érdekében – emelték ki az előadók. Cserép Csongor Szent Maximosz szavait idézve hangsúlyozta, hogy Ádám kezdeti állapota nem csupán passzív létezést jelentett, hanem az Istentől kapott szabad akaratának aktív kihasználását a vele való egyesülés érdekében. A patrisztikus teológia, a nyugati és keleti kereszténység közös öröksége, megerősíti, hogy már az eredeti ember is a törekvésre volt teremtve. Ez arra utal, hogy a törekvés az ember szabad akaratának kifejezése, amely szerves része az emberi természetnek, és elengedhetetlen a fejlődéshez.

A kígyó valójában azt a tévhitet terjeszti, hogy az isteni fényben való részesedés, amely az ember eredeti állapotából fakad Isten kegyelme által, nélkülözhető. E szerint az ember képes úgy élni, mint az istenek, anélkül, hogy Istenre lenne szüksége ahhoz, hogy elérje az istenivé válás állapotát. E manipuláció lényege, hogy a kígyó az emberben rejlő vágyat és éhséget kihasználja, és egy sokkal egyszerűbb utat ajánl a cél elérésére: az oktalanság gyümölcsének megízlelését. Fontos észrevenni, mennyire elvakítja ez az emberi gőg azokat, akik ezt elhiszik, hiszen e nézet azt sugallja, hogy a Teremtő meg akarta volna fosztani az embert az isteni léttől. Ez az ős-gőg és az ős-egoizmus a rossz forrása - fogalmazott Cserép Csongor. Hozzátette, hogy Jézus Krisztus által nyílik meg az út, amely lehetővé teszi, hogy szabad akaratunkat helyes irányba tereljük, és törekvéseink révén valósítsuk meg földi életünket. Cserép Csaba kiemelte, hogy a törekvés és a kegyelem az emberi lét két alapvető pillére: a törekvés az, ami rajtunk múlik, míg a kegyelem az, amiben hiszünk. A kettő találkozása pedig a lét mély titkát rejti magában. E gondolatokhoz kapcsolódva idézték XVI. Benedek pápa Spe salvi kezdetű enciklikáját, amelyben a Tenger Csillagának, Máriának szólítja az Úr anyját: "Ave maris stella." Az emberi élet pedig egy folyamatos útonlét, amely tele van kihívásokkal és lehetőségekkel.

A rendezvényt Baritz Sarolta Laura domonkos nővér előadása zárta, amely a nemrégiben megjelent Summa Oeconomiae című könyvére fókuszált. Erről a könyvbemutatóról pár héttel ezelőtt számoltunk be részletesen.