A természet varázslatos kalendáriuma (DCLVI.) Ahogy az év körforgása újra kezdődik, a természet egyedi és lenyűgöző színpadi előadást rendez. Minden hónap, minden nap új mesét mesél el, tele színekkel, illatokkal és hangokkal. A tavasz virágzó szépségei,

Gál Éva Emese "Fonák szivárvány" című válogatott verseskötetéből egy különös gondolat lépett elő: Ha én lennék Noé, mit tudnék megmenteni a jövő generáció számára?

Az istenszobrok, amelyek a régmúlt idők hitvilágát tükrözik, nem csupán műalkotások, hanem a kultúra és a vallás történetének őrzői is. A freskók színes mesékbe burkolják a falakat, életre keltve a mítoszokat, amelyek generációkon át formálták a közösségek hitét és értékrendjét. Minden egyes vonás, minden egyes szín a történelem szövetébe szőtt szimbólum, mely a múlt titkait suttogja a jövőnek. Ezen elemek együtt alkotják a kollektív emlékezetet, melyben a hősök és istenek, a mítoszok és a valóság határvonalai elmosódnak, és újraértelmezik a világot, ahogyan azt valaha elképzelték.

Mai válaszom erre: Jókai Mór és Klebelsberg Kunó öröksége. Mindketten olyan értékeket és tudást hagytak ránk, amelyek segítségével a mi hajónk biztosan átvészelheti a mai viharokat, és nem merülhet el a kihívások tengerében.

Kedves Olvasóm! Ha velem tartasz, hogy február közepén egy kicsit körülnézzünk a tájon, szívesen kifejtem, miért is van szükségem arra, hogy részletesen magyarázzam a válaszomat.

A Magyar Írószövetség kezdeményezésére 2018 óta február 18-án, Jókai Mór születésnapján ünnepeljük a magyar széppróza napját. E jeles alkalom nem csupán a kiváló író munkásságának megemlékezése, hanem a magyar próza gazdag hagyományainak ápolása is. Az éppen két évszázaddal ezelőtt Komáromban (ma Észak-Komárom) született Ásvai Jókay Móric tiszteletére az Országgyűlés 2025-öt Jókai Mór-emlékévvé nyilvánította, ezzel is hangsúlyozva az író örökségének fontosságát a magyar kultúrában.

Létezik egy olyan vallás, ahol minden felekezet és kultusz hívői összefognak, és ennek szentélyét mindenki szívében hordozza, templomát pedig sohasem hagyja el. E vallás parancsait nem kőtáblára írták, hanem az emberi lelkekbe csepegtették. Ez az emberszeretet és a honszeretet szent hite. A harangok zúgása, a zsolozsmák és imák mind Isten dicsőségét hirdetik, de legjobban az emberi jótettek emelik az Úr nevét - olvasom A históriai tarokkparti című műben.

Miért éppen a természet kalendáriumának lapjára került a neve? Ennek számos oka van!

Enyim a tudományok világa, melynek magassain minél feljebb hágok, annál szélesebb látkör terül el körülöttem, bámulatos új országaival, mik közül csak egynek is minden titkait megismerni rövid az élet. S a tudomány titkainak gyönyöre több, mint mindaz, miket szomj, éh és sóvár szív megóhajt. S amit gyűjtök, az nem holt kincs: száz- meg százfelé elosztom, s elosztva több lesz. Enyim a jövő nemzedék világa.

Az "Enyim, tiéd, övé" regény középpontjában álló Áldorfai Ince szájába az ötvenéves író 1875-ben olyan gondolatokat ad, amelyek mélyen tükrözik az emberi kapcsolatok komplexitását és a tulajdon viszonyait. A főszereplő szavai egy különleges pillanatban hangzanak el, amikor az élet és a sors fonalai összefonódnak, és a múlt, a jelen és a jövő határvonalain egyensúlyozva keresik az identitást és a hovatartozást.

Az író születésének centenáriumán, 1925-ben, egy különleges akadémiai díszközgyűlést tartottak, melynek keretében Klebelsberg Kunó, a vallási és közoktatásügyi miniszter, elismerően szólt a (...) regényírás kiváló mesteréről.

...szeretetteljesebb perspektívából vizsgáljuk az élet mélyebb rétegeit...

tének történetét, és vizsgáljuk megbecsülhetetlen munkásságát. Legyen áldott közöttünk emlékezete!

Én magam is a nagy mesemondók világában nőttem fel. A rózsafából készült, márványlap berakásos vén almárium üveges ajtócskái mögött dédnagynéném őrizte az aranycirádás, vörös borítású könyveket, köztük a XIX-XX. század fordulóján megjelent, százkötetes Jókai-gyűjteményt. Ezeket a regényeket szinte felfaltam. Olvasásuk során a veretes stílus, a sok-sok latin eredetű kifejezés, valamint a múlt század eleji különleges helyesírás mind inkább vonzott, mintsem elriasztott.

Minden, amit tett és alkotott, magán hordozott egy árnyalatnyi naivságot, de ez a naivság, amely műveiben mind a mai napig él, nem csupán egy egyszerű vonás. Ez a hit abban, hogy a világ felfedezhető, uralható, és hogy az ember képes azt a sajátjává tenni, összekapcsol minket is ezzel a meggyőződéssel. Veress Zoltán a meseköltő 150. születésnapja alkalmából megjelent *Jókai természettudománya* című könyvében rámutat, hogy Jókai igazi "egyetemes ember", a reneszánsz "uomo universale" megtestesítője volt – egy olyan figura, akiből csupán néhány születik a világra, és mindig csak egyetlen egy.

Jókai Mór diákkorában, a XIX. század első harmadában, az anyagi világot Linné Károly szellemében három regnumra osztották: a növények, az állatok és az élettelen ásványok birodalmára. Ez a hármas felosztás képezte a tapintható valóság alapját. Regényíróként Jókai e három birodalomból teremtette újjá a természet egészét. Munkáiban minduntalan fellelhetők e világok, nem csupán fizikai formájukban, hanem jelzők, metaforák és hasonlatok révén is, amelyek a természet törvényeivel együtt élnek: a csillagok ragyogásától kezdve a tenger mélyén található színes faunán át egészen a nagyenyedi fűzfákig. Jókai egy életen át harcolt legfőbb fegyverével, a tollával, egy új művelődési modell megvalósításáért, amelynek középpontjában a természettudományok tiszteletteljes megközelítése állt.

A tudós társaság egyik nagyra becsült tagja mosolygó iróniával fejezte ki elismerését, amiért tisztelt kollégája mennyi lírát tudott kicsalogatni e tudományos témából. Eközben egy másik, szintén figyelemre méltó költőnk keserű sajnálkozását fejezte ki, amiért egy ilyen költői jellegű kérdésben saját fantáziáját a száraz tudományos adatok szorításába kényszerítette. Idézném kesernyés megállapítását a Fekete gyémántokból.

Hát ez is Jókai - a természet csodáit mélyen átélő és szeretetteljesen ábrázoló író.

1925. február 20-án, éppen száz évvel ezelőtt terjesztette elő a csonka ország parlamentjének a kultusztárca programját az újonnan kinevezett kultuszminiszter, az akkor már a jugoszláv államhoz tartozó Magyarpécskán született Klebelsberg Kunó.

A csonka ország újjáépítése minisztersége alatt vette kezdetét, amikor is az oktatás követelményeinek megfelelő infrastruktúra megteremtésére összpontosított. Az iskolák építése révén biztosította a tudás terjesztésének alapjait: a kicsiny falvakban több száz elemi iskola létesült, egészen a felsőoktatási intézményekig.

Aki a tudósok képzésével foglalkozik, az legyen igazi orchidea-kertész, aki türelemmel és szenvedéllyel neveli a tudást virágzó világában.

A szűzbeszéd című mű egyedülálló módon ragadja meg azt a csodálatos képességet, amellyel ez a kis nemzet formálta és gazdagította saját kultúráját. Figyeljük meg, milyen lenyűgöző alkotások születtek e föld népétől!

Hadd idézzem belőle az egyetemekre vonatkozó részt:

Hazánkban három vidéki egyetem található, közülük az egyik a debreceni. Még a világháború előtt, amikor Nagy-Magyarország ambiciózus terveket szőtt, a debreceni Nagyerdő szívében, 130 holdnyi területen pavilon-rendszerben létrehoztak egy klinikai központot, amely mára talán a világ legszebb intézményeként tartják számon. Amikor nemzetközi tudósok látogatnak hozzánk, nem csupán a magyar kultúra szépségeit ecseteljük nekik, hanem büszkén invitáljuk őket: „Jöjjenek, tapasztalják meg a debreceni klinika csodáját! Nézzék meg, mit tudott létrehozni ez a kis nemzet, milyen hozzájárulást nyújt a magyar tudományos élethez.”

Pécsett az új építkezések hiányában is sikerült olyan helyszínt találni az egyetem számára, amely méltán népszerű. Biztosan állíthatom, hogy a marburgi és hesseni egyetemek elhelyezkedése sem ér fel a miénkkel. Pécs, mint iskolaváros, nemcsak egy tudásközpont, hanem egy igazi inspirációs forrás is.

(...) Itt van Szeged, Budapest után a legnagyobb magyar város, amely évtizedeken át becsületes küzdelmet folytatott azért, hogy egyetemhez jusson. És most bámulatos áldozatkészség mutatkozik Szeged részéről. Még be sem fejezték a Boldogasszony fogadalmi templom építését, amely óriási építkezés, máris felajánlottak akkora összeget, amelyből számításom szerint a bel-gyógyászati és sebészeti klinika majdnem meg lesz építhető.

Ne feledjük, Szeged az a város, amelyik befogadta a Kolozsvárról kimenekült Ferenc József Tudományegyetemet.

Ezzel a gondolattal kalandozom vissza Kolozsvárra, ahol a hatvanas évek végén Horváth István szavaival elevenedik meg Az a kis csermely című versében februári látogatása Magyarózdon. Az emlékek fénye és a régi helyszínek varázsa egy különös atmoszférát teremt, amelyben a múlt és a jelen egyaránt fellebben.

Régebben ilyenkor mindig szomorúság fogott el. Ahogy elolvad a hó, úgy tűnik el a fehérség, a szánkózás öröme, a kályhák pattogó melege, a lángok mesélő tánca... Fekete István szavai jutnak eszembe, aki Jókai után a második legolvasottabb magyar író. Mert a havat igazán szeretem. Imádom a szitáló, égi tisztaságot, a havas rétek távoli, mély csendjét, a szánkócsengők kedves hívogatását, (...) a befagyott tavak kékes jegeit, (...) és a zsúpos házak hópárnáját, ami olyan vastag és tiszta, mint a menyasszonyok vánkosa.

Ebből a mennyei tisztaságból lépünk le az olvadás zavaros vizébe, amely végül megnyugtatja lelkünket. Mert ezekkel a kincsekkel a bárkánk utazása is mérsékli a hullámokat.