A főváros egy zsákutcába jutott – Beszélgetés Tarlós Istvánnal

Nem sejtettem, hogy ez a folyamat idáig vezet, de már akkor is többször hangsúlyoztam, hogy ha a városvezetés megbukik, az ő értelmezésük szerint csupán két felelős létezhet: az előző vezetők vagy a kormány. Most, hat év elteltével már nehéz lenne a múltba mutogatni, ezért a kormányra helyezik a felelősség terhét. Mi viszont mindig is pozitív mérleggel adtuk át a várost.

- A főváros kommunikációjában ez a mostani történet inkább a jövő évi országgyűlési választásokról szól, mintsem a valóságról. Ők keretezik ezt az egész históriát, a tényeknek, azok teljességének alig van szerepük.

Mire gondolhat?

Mivel a téma lényegét a pénzügyi aspektusok képezik, elengedhetetlen, hogy a számok és azok pontos kategorizálása legyen a középpontban. Ez szolgál alapként, és a legfontosabb kérdés az, hogy az adott időszakban a bevételek emelkedtek-e jelentősebb mértékben, mint a kiadások.

Hogyan is jött ez létre?

- Ha a kiadások kisebb mértékben nőttek, mint a bevételek, márpedig jelenleg ez a helyzet, akkor tulajdonképp nincs miről beszélni, mert a fővárosnak tartalmilag nem lehet igaza. Legalább is matematikai alapon.

Mégis, számos ember osztja a városvezetés véleményét.

- A meghatározó háttéremberek elégedetlenséget táplálnak. Ehhez már második vonalbeli influenszereket is aktiválnak. A kommunikációban az ellenzéki média döntő szerepet játszik. A kormánypártit gúnyosan lakájmédiának nevezik, míg a kormányellenes sajtót függetlennek, objektívnak titulálják.

A függetlenség és az objektivitás elérése érdekében számos tényezőt figyelembe kell venni. Először is, fontos, hogy az információforrások sokszínűek legyenek; ez segít elkerülni a torzítást és a részrehajlást. Másodszor, a személyes vélemények és érzelmek minimalizálása szükséges ahhoz, hogy a tényekre és adatokra összpontosítsunk. Továbbá, a kritikai gondolkodás alkalmazása lehetővé teszi, hogy a különböző nézőpontokat és érveket mérlegeljük, így átfogóbb képet kapunk a valóságról. Végül, a transzparencia és a nyílt kommunikáció szintén kulcsfontosságú, hiszen ezek által az emberek jobban megérthetik a döntések hátterét és a választott megközelítések indokait.

Ha belemerülünk az értelmező szótár világába, és megvizsgáljuk, mit takar a "független" kifejezés, azt találjuk, hogy az mások befolyásától mentes, nem irányított, sőt az objektivitásra is utal, azaz a valóságot tükrözi, függetlenül a különböző nézőpontoktól. Ebből kiindulva úgy vélem, hogy az ellenzéki média nem igazán felel meg ezeknek a kritériumoknak, és ez szembetűnő. Személyes meggyőződésem, hogy a "független-objektív" jelző használata az ellenzéki médiával kapcsolatban valójában nem állja meg a helyét.

Mégis úgy tűnik, hogy ez a kommunikáció valóban eredményes.

Amikor valami elfogulatlan és tárgyilagos, az nyilvánvalóan a valóság tényeiből merít. Azonban a főváros pénzügyi helyzetének ellenzéki értelmezése során gyakran háttérbe szorulnak a valódi tények. Az ellenzéki politikai szereplők mintha elfelejtenék, hogy a mérlegadatok elemzése nem csupán szelektív nézőpontok ütköztetését jelenti, hanem a valóságnak megfelelő, alapos és helyes csoportosítást is igényel. Ahelyett, hogy a tényekre fókuszálnának, inkább a hangos kommunikáció és a politikai agitáció uralja a diskurzust, ami a főváros és az ellenzéki sajtó között folytatott vitákban is megmutatkozik.

Milyen információkat tükröznek a statisztikák?

A 2019. december 31-i pénzügyi helyzet alapján a mérleg szerint 200 milliárd forint állt rendelkezésre a kasszában. Ez egy hivatalos adat, amely az interneten is elérhető. A rendelkezésre álló összegből legalább 60-70 milliárd forint szabadon felhasználható volt. Hogy érzékeltessük, mekkora összeggel rendelkezünk, érdemes megemlíteni, hogy ebből a Lánchidat akár háromszor is fel lehetett volna újítani.

- Mi történt ezzel a pénzzel?

- Ezt azóta senki nem tudja. 2019 végén jelentősebb kiadásokat terveztek 2020-ra, mint amekkorák a 2019-esek voltak, tehát nyilvánvaló, hogy a város nem állt rosszul.

Jelenleg a működése is komoly fenyegetés alatt áll.

A vonatkozó jogszabály világosan kimondja, hogy a működési források biztosítása előtt semmiféle más kötelezettség nem vállalható, még azok terhére sem. A főváros ezt a szabályt nyilvánvalóan figyelmen kívül hagyta, legutóbb a Rákosrendező területének megvásárlásakor.

Miért volt erre szükség? Képzelj el egy tőkeerős befektetőt, aki hatalmas összegeket ígér egy olyan terület fejlesztésére, amit sokan csak szégyenfoltként emlegetnek – egy elhanyagolt, lepukkant rozsdaövezet. De mi is volt a probléma ezzel a helyzettel?

Nem vagyok biztos abban, mit tervezett a szaúdi befektető, de az tény, hogy a 500 méter magas épület ferde formája nem volt része az eredeti terveiknek. Úgy vélem, a főváros egy zsákutcába került. Feltehetően arra számítottak, hogy a kormány nem fogja érvényesíteni a főváros elővásárlási jogát, és ennek kapcsán támadási felületet kereshetnek a kormány ellen.

- Ez nem jött össze.

- Az a kétes kommunikációs siker megvan, amire még inkább számítottak, hogy ők most "visszaszerezték a Rákosrendezőt", de erre a projektre pillanatnyilag nincs pályázó, nem tudják, hogy mit akarnak ott építeni, még meg kell hirdetni, nem ismert a beruházás fedezete, adott egy romos, szemetes terület, amit ennek ismeretében vett meg a főváros. Viszont jelentős az önkormányzat működési hiánya. Abba a vitába, hogy miként egyeznek meg a kormánnyal, nem szeretnék beleszólni, de egy bizonyos: beleszaladtak abba a zsákutcába, hogy megvásároltak egy ilyen kétes mutatókkal rendelkező területet összesen 50 milliárd forintért és úgy vállalták el ezt a nem kötelező, bizonytalan kimenetelű kötelezettséget, hogy már az adott pillanatban is jelentős működési hiánya volt a fővárosnak. Ezért ezt az adásvételt nehéz megmagyarázni. Lehet kommunikációs hadjáratot indítani, de jogi, kiváltképp gazdálkodási értelemben nincs rá jó magyarázat. Hiába erőltetik azt a filozófiát, hogy a főváros holdingja a vásárló. Annak is a főváros az egyedüli tulajdonosa.

Másképp fogalmazva: nem vásárolunk új autót, amíg a villanyszámlát nem tudjuk rendezni? Ennek ellenére azt tapasztaljuk, hogy a kormány súlyosan megterheli a fővárost.

- Ez így durva túlzás az arányok alapján. A helyi iparűzési adó növekménye számszerűen, forintban kifejezve lényegesen nagyobb, mint a szolidaritási hozzájárulásé. Nem érdemes itt a százalékokkal bűvészkedni. Az abszolút értékek számítanak, és a bevételek jelentősebbek voltak, mint a költségek. Annak persze senki nem örül, ha fizetnie kell, én sem örültem a szolidaritási adónak, ami, megjegyzem, az utolsó évünkben épp a kétszerese volt annak, mint amit ők ismételgetnek. Példának hozzák Székesfehérvárt vagy Debrecent. Ott sem örülnek a polgármesterek, de vegyék figyelembe, hogy Székesfehérvár vagy Debrecen befizeti ezt a hozzájárulást, nem lázít, nem torzítja el az adatokat és nem állítja le a közlekedést. Ezek a polgármesterek nem vonják el a közgyűlés hatásköreit, nem gyakorolják önkényesen a tulajdonosi jogokat és nem felejtik el szabályosan elkészíteni az éves költségvetésüket. Debrecenben és Székesfehérváron nem folytatnak megtévesztő politikai kampányt a helyi közösségi közlekedési járművek hangszóróin keresztül, ami ízléstelen és tolakodó, továbbá az akció jogszerűsége is erősen megkérdőjelezhető.

Milyen következtetéseket vonhatunk le ebből?

A gazdálkodás alapos vizsgálata elengedhetetlen, hiszen a számok összehasonlítása és a tények ellenőrzése nélkülözhetetlen a helyes döntésekhez. Fontos például megérteni, hogy a főváros az elmúlt hat évben milyen önkéntes kötelezettségeket vállalt, és ezek milyen hatással voltak a működési költségvetésre. Budapesten most egy olyan helyzettel állunk szemben, amely példa nélküli, és közvetlen csődveszélyt jelent. Itt a kommunikáció nem lehet elszakadva a valóságtól; a tények és a számok világos és átlátható bemutatása elengedhetetlen a jövőbeli lépések meghatározásához.

- A Kúria döntése is kimondta, hogy nem lehet a költségvetésből kihagyni a szolidaritási hozzájárulást vagy annak jelentős részét, hanem be kell tervezni.

- Nem állítom, hogy a főváros mindig kényelmes helyzetben volna, de a törvényeket mindenkinek be kell tartania. A hitelességet - a valós számadatokon kívül - az is mindenképp gyengíti az ellenzék és az ellenzéki média oldaláról nézve, hogy ilyen még nem fordult elő Budapesten, sőt vidéki megyeszékhelyeken sem. Ott van például Szeged, egy vidéki nagyváros, régóta ellenzéki vezetésű, és egyáltalán nem ment csődbe, pedig befizeti a szolidaritási hozzájárulást. A fővárosnál maradva, Demszky Gábor vezetése idején sem került még a csőd közelébe sem, pedig akkor sem volt túl jó a kormány és az ellenzék kapcsolata.

- Akkor mi ez az egész?

- Gerjesztik a kormányellenes légkört, protesthangulatot szítanak és mellesleg minden különösebb magyarázkodási kényszer nélkül megpróbálják elfedni a városvezetés eredménytelenségét, gyenge teljesítményét és bizonyos jogszabályok mellőzését. Pedig a törvények betartatása nem diktatúra és nem is az önkormányzatiság leépítése.

Milyen előnyöket hozhat ez az ellenzék számára?

- Budapesten lehet politikai haszna, attól függetlenül is, hogy jogi értelemben mi lesz a végeredmény: a tömeglélek tájékozatlanságára, indulataira, mérlegelőképessége alábbhagyására alapozva.

- Megtörténhet ugyanez vidéken is? Alkalmazhatják máshol is ugyanezt a modellt?

Eddig egyetlen vidéki önkormányzat sem szenvedett csődöt. Az igazi kérdés az, hogy a fővárosi helyzet hogyan hat a vidéki szavazókra, akiknek a száma jóval nagyobb. Sokan emlegetik, hogy Budapest az ország GDP-jének 38%-át termeli ki. Ez a megállapítás azonban inkább elméleti síkon igaz, mivel a fővárosban található cégek adóznak, de az értékteremtés legnagyobb része mégis vidéken történik, ahol a helyi lakosok dolgoznak és adóznak. Így ez a megközelítés kissé megtévesztő, hiszen az iparűzési adónak a vidéken élő emberek által végzett tevékenységből származó része nem ott jelenik meg és nem is ott hasznosul. Valószínű, hogy a vidéki lakosság is tudatában van ennek, és nem éppen lelkesednek érte.

Mit értesz ezalatt?

Az országos választások kimenetele szempontjából lényeges tényező, hogy vidéken négyszer annyi ember járul az urnákhoz, mint a fővárosban. Bár az ellenzék talán Budapesten elérhet némi sikert ezzel a stratégiával, vidéken valószínűleg inkább hátrányt szenved el. A vidéki lakosság gondolkodásmódja eltérő, hiszen ők még közelebb állnak a mindennapi valósághoz, és nem befolyásolják annyira a nyugat-európai eszmék.

A csődbe jutás mindig is a szégyen terhe volt, és ez ma sincs másként. Ez egy olyan blemish a főváros hírnevén, amely a felelőtlen gazdálkodás és az elpazarolt erőforrások következménye.

Az én célom is az, hogy Budapest ne kerüljön válságba, és a városvezetést sem szeretném rossz helyzetbe hozni. Ugyanakkor, amit jelenleg tapasztalok, az inkább egy dramatikus előadásra emlékeztet. Ez a Tisza Párt részéről is látható.

- Hogy érti?

A Tisza Párt a véleményem szerint olyan politikai entitás, amely uniós felügyelet alatt működik. Ügyesen lavíroznak a budapesti ellenzéki média és a városvezetés elvárásai között, miközben a Tisza a főváros sodródó helyzetében semmiféle felelősséget nem vállal. A közgyűlésben Vitézy Dávid irányítása érvényesül, ahol szakértelem híján csak a szavazgatás zajlik, míg Vitézy nyilvánvalóan azon dolgozik, hogy saját pozícióját Karácsony Gergely helyére emelje. Képzeljük el, de ne engedjük meg, hogy az ország gazdasági helyzete valóban olyan kritikus lenne, mint ahogy ők állítják. Akkor vajon miért nem gondolkodnak el azon, hogy mennyit érnek a Tisza által tett ígéretek? Miből és kikkel kívánják valóra váltani akár a legkisebb részét is? Ahogy hallgatom az ellenzéki médiát, felmerül bennem a kérdés: ha én 2010-ben, egy 250 milliárdos hiánnyal átvéve a várost, amelyet a kormány csak 2012-ben és 2014-ben tudott részben átvállalni, a 2019-2024 közötti mutatók mellett csődhelyzetet jelentek volna, vajon mit írt volna rólam a baloldali vagy liberális sajtó? Már 2011-ben azt mondták nekem, hogy ne a múltra összpontosítsak, hanem azt hangsúlyozzam, hogy tudom megoldani a helyzetet.

- Most mi lesz Budapest számára a kiút ebből a helyzetből?

Úgy vélem, végül a kormány fogja biztosítani Budapest megmentését, de fontos hangsúlyozni, hogy ebben az esetben a problémát a kormány oldotta meg, nem pedig a fővárosi vezetés. A világon nincs példa arra, hogy egy ekkora város csődbe jusson, és ebben a városvezetésnek ne lenne semmi felelőssége. Némi tömeghangulat mellett ezt el lehet adni, de az biztos, hogy a történelemkönyvekben másként fog szerepelni.

- Őket lehet, hogy már csak a kormányváltás érdekli, mindegy, milyen áron.

- A 2026-os választások szempontjából van egy olyan filozófia, hogy minden mindegy, csak ne maradjon a régi. Ez a gondolat azért súlyosan hibás, mert sokan talán akkor fognak észbe kapni, amikor már késő. Amikor esetleg visszafordíthatatlanul nyakukon az illegális bevándorlás, az NGO-k, az elszabaduló energiaárak, a gender-LMBTQ, a háborúba sodródás réme... Az 1990 előtt táplált legerősebb vágy, a viszonylagos nemzeti szuverenitás és a nemzetállam viszont köddé válik. Akkor hirtelen véget ér az eufória, mert félő, hogy a Tisza Párt esetleg annyira önállóan vezetheti majd Magyarországot, mint Biden elnök vezette az Egyesült Államokat. Ami Magyarországot illeti, lehet a kormányt kedvelni is, bírálni is. Én azért támogatom minden észrevételem mellett is a jelenlegi kabinetet, mert az alapvető sorskérdéseket, amelyekről beszéltünk, a magyar jövő szempontjából helyesen kezeli. Ha itt változás lesz, ezt az országot esetleg nem Magyar Péter vezetheti majd, hanem az a tűrhetetlen hatalmi elit, amely a jelek szerint irányítja őt Nyugat-Európából. A világon ma egy végsőnek látszó ideológiai-kulturális küzdelem zajlik, ahol az úgynevezett modern liberalizmus képviselőinek nagyon komoly eszközök vannak a birtokában. A meghatározó nemzetközi média és pénzvilág támogatásával körömszakadtáig mindent megtesznek, hogy ez az általuk már korábban megszerzett hatalmi tényező ne csússzon ki a kezükből. A Tisza pedig ezt a szélsőséges liberális elitet támogatja, az ő értékrendjüket tekinti mértékadónak. Legalábbis az érzékelhető jelek szerint. Ennek a harcnak még nem látjuk a végét, de az elszántság mindkét oldalon érezhető. A jövő irányvonalát az fogja meghatározni, aki ezt az ideológiai-kulturális küzdelmet megnyeri.