1349. BEKIÁLTÁS: Az orosz elemzők hevesen reagálnak az ukrán offenzívákra, és izgalmas viták bontakoznak ki a helyzet súlyosságáról.

**CÍMKÉP:** Bár amerikai források szerint a washingtoni vezetés nem volt tudomással az oroszországi repülőbázisok elleni dróntámadások másfél éve alatt folyó előkészítésről, az különösen kínos helyzetet teremt az Egyesült Államok vezetői számára. Különösen aggasztó, hogy egy Brjanszk közelében lévő közúti hidat úgy robbantottak fel, hogy a roncsok elgátolták egy Moszkvába tartó vonat útját. Ez a lépés pedig felveti az állami terrorizmus fogalmát is. Ráadásul mindez az isztambuli orosz-ukrán tárgyalások második fordulójának előestéjén zajlott. A Bekiáltás-cikkben arra keresem a választ, miért lehet érdeke jelentős nyugati hatalmaknak a háború elhúzódása, illetve miért tartják szükségesnek az Oroszország elleni provokációk, diverzáns akciók és a minden napos mélységi drón-, sőt rakétatámadások fenntartását, miközben ezzel az atomháború kockázatát is növelik. # (Kép forrása: Ria Novosztyi)

Az alcímben szereplő kérdést alapvetően retorikusnak tartom. Nehezen tudom elképzelni, hogy valós alapja lenne annak a véleménynek, miszerint az Egyesült Államok hírszerzése nem ér egy fabatkát sem. De vajon miért terjesztik ezt a nézetet a közvélemény előtt? Mielőtt azonban részletezném a lehetséges okokat, engedjétek meg, hogy elmondjam, hogy

Az oroszországi tévéműsorok, amelyeket vasárnap este néztem, és a hétfői reggeli rádióadásokat követve, a Kijev által sikeresnek ítélt dróntámadások következményei már Irkutszk térségéig, több mint négyezer kilométerre az ukrán-orosz határtól is eljutottak, és a látottak alapján igencsak tajtékoznak a helyzet miatt.

Nem kivétel ez alól az orosz államfő által korábban kitüntetett Vlagyimir Szolovjov sem. Sőt! A sztár műsorvezető napközben két részből álló, összesen három órányi tévés vitaműsorban, illetve a hétköznap reggelenkénti, több órás rádióadásában szólaltat meg neves hazai és a külföldi szakértőket, miközben nem egyszer indulatosan vitatkozik velük. Minden hétvégén a frontzónában készít riportot. Ráadásként alapítványa révén rubelmilliókat gyűjt a harcolók támogatására, a sebesültek kezelésére.

Szolovjov már hosszú ideje sürgeti a hadiállapot kihirdetését, és egy olyan, a Nagy Honvédő Háború (más néven a II. világháború) idején működő, rettegett SZMERS-hez hasonló szervezet létrehozását is, amely a kémek elleni harc élvonalában állt. A SZMERS, melynek neve a „Смерть шпионам” (Halál a Kémekre) mozaikszó rövidítése, közvetlenül Sztálin irányítása alatt működött mint katonai elhárító hatóság. Szolovjov azzal érvel, hogy a diverzánsok, sőt a súlyos bűncselekményeket elkövető katonai vezetők megbüntetése, akár kivégzésük is szükséges lenne. Azonban jelenleg ezt a tervet megnehezíti, hogy a hatályos jogszabályok értelmében Oroszországban halálos ítélet nem szabható ki.

Természetesen, a közönségnek, így nekem sem, messze nincs, s talán nem is lesz soha pontos képe arról, mi minden történt május 31-én és június 1-jén az Oroszországot ért támadások során. Volodimir Zelenszkij ukrajnai vezető közlése szerint

Az ukrán titkosszolgálat drónokkal végrehajtott akciója komoly hatással volt Oroszországra, hiszen négy légi támaszponton jelentős károkat okozott, beleértve több orosz stratégiai bombázó megsemmisítését is. Ezt az információt több orosz forrás is megerősítette, ami tovább fokozza az események súlyát és jelentőségét.

Ám engem nem a támadás ténye foglalkoztat, hiszen az ilyenek jó ideje mindennaposak Oroszország mélységi, akár igen távoli pontjai, köztük haditengerészeti és szárazföldi katonai célpontok ellen. A mértékben, a körülményekben, főleg az orosz, illetve az ukrán delegációnak a háborús konfliktussal összefüggő, június 2-ai, isztambuli tárgyalás második fordulója előtti hétvégére időzítésben azonban lehet megkülönböztetett jelentőségük az akcióknak. Ezzel együtt, a Telex.hu-nak a támadással kapcsolatos beszámolójában az keltette fel a figyelmemet, hogy a közösségi oldalán Zelenszkij azt írta: a pókháló hadművelet egy év, hat hónap és kilenc napig tartott a tervezés kezdetétől a tényleges végrehajtásig.

a CBS híradása szerint az ukrán fél előzetesen nem értesítette az Egyesült Államok kormányát a tervezett csapásokról. Egy kormányzati forrás úgy nyilatkozott, hogy a Trump-adminisztráció számára "teljesen ismeretlen volt, hogy Ukrajna nagyszabású dróntámadásra készül az orosz katonai repülőgépek ellen." Ez az állítás azonban ellentmondásba keveredik Zelenszkij és az amerikai kormány véleménye között. Ha valóban másfél évnyi előkészítés állt a támadás mögött, akkor ez súlyosan megkérdőjelezi a nyugati, különösen az amerikai titkosszolgálatok Ukrajnában betöltött szerepét, amelyek 1991 óta jelen vannak az ország fegyveres erőiben. Továbbá, érdemes megemlíteni, hogy…

a 2014 februárjában Washington által szervezett kijevi államcsíny óta az ukrajnai bábállam a Fehér Ház, illetve a mögötte álló erők gyakorlatilag teljes ellenőrzése alatt áll.

Ha a tizennyolc hónapon át a kijevi biztonsági szervekben, a fegyveres erők szervezeteiben, a polgári intézményekben "tanácsadóként" ténykedő amerikai illetékesek mit sem tudtak arról, mibe ránthatják bele az USA-t Zelenszkij emberei, akkor fel kell vetni az Ukrajnába delegáltak teljes alkalmatlanságát. Szóval, ezt a magyarázatot meglehetősen gyermekdednek kell tartanom, vagy kifejezetten dezinformációnak, amivel azt leplezik, hogy távlatilag nagyon is érdeke az USA-nak az orosz légierő gyengítése, különösen a távolsági bombázók számának csökkentése, mert a nagyhatalmak közötti közvetlen összecsapás esetén ezek különösen nagy veszélyt jelenthetnének az Egyesült Államokra.

Ráadásul, az összehangolt támadásnak nem csak katonai célpontjai voltak. Ugyanezen a hétvégén a brjanszki területen úgy idéztek elő vasúti szerencsétlenséget, hogy a pálya fölötti közúti híd berobbantásával siklattak ki egy Moszkvába tartó személyszállító vonatot. Hét halott, 66 sebesült, akik közül 47-et szállítottak kórházba. Csak a hídnak a pályát elzáró betonelemeivel való ütközés előtt vészfékezett, de szintén megsérült mozdonyvezető lélekjelenlétének volt köszönhető, hogy nem volt több áldozat. Cikkem írásakor még vizsgálták, hogy nagyjából ebben az időszakban mi okozta a nemrég még háború sújtotta oroszországi kurszki térségben egy vasúti híd összeomlását egy teherszerelvény alatt. Az első esetben Oroszországban azonnal felvetették, hogy

Az ukrán kormány egy olyan akciót indított, amelyet sokan állami terrorizmusnak minősítenek, és ez Washington számára sürgető ok arra, hogy határozottan distanciálja magát a történtektől.

Bár az Egyesült Államok kormányai már évtizedek óta felelősek számos civil áldozatért, a jelenlegi helyzetben, amikor a Nyugat vezető hatalmaként egyfajta helyettesítő szerepet játszanak az Oroszország ellen folytatott proxy-háborúban, valószínű, hogy a közvetlen részvételüket a harcok végén sem fogják nyilvánosan elismerni. A washingtoni döntéshozók talán azt feltételezik, hogy az ukrán vezetőknek mindez már nem számít, hiszen a nyugati médiák sajnálatos közreműködésével a lakosság többsége mit sem tud a háború alatt elkövetett bűnökről. Ezek a bűnök többek között a sátánista banderista-fasiszta zászlóaljak, valamint a hadsereg által a Donyec-medence orosz ajkú polgárai és az ukrajnai ellenzék ellen elkövetett atrocitásokat foglalják magukban. Ráadásul nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az ukrán csapatok milyen brutalitással léptek fel a Kurszki területen élő orosz lakossággal szemben...

Valószínű, hogy a helyzet sokkal egyszerűbb, mint gondolnánk: a Trump-kormányzat ügyesen áthárítja a nehéz feladatokat az európai vezetőkre. Miközben Washingtonban mindenki tisztában van a valósággal, a látszat fenntartása érdekében az tűnik fel, mintha Oroszország, mint több évszázados ellenfél, London irányítása alatt állna. Talán Párizs vagy Varsó is részt vesz a szálak mozgatásában, és Brüsszel is belejátszik a képbe. Ezzel szemben azok a politikai szereplők, akik az amerikai globalisták szekerét tolják, könnyen a sárba tiporhatók. Mindezek alatt Washington a béketeremtő szerepét játszhatja, ami akár még egy Nobel Béke-díjat is hozhat a 47. amerikai elnök számára.

Ezzel persze már-már átsodródtam a konteók, az összeesküvéselméletek világába. Ám az nem összeesküvés-elmélet, hanem indokolt kérdés, hogy

A Kreml vezetői fontolóra vehetik, sőt, egyesek szerint elkerülhetetlenül mérlegelniük kell az atomfegyverek bevetésének lehetőségét a hétvégén történt ukrán támadás következtében. Az ilyen döntés azonban rendkívül súlyos következményekkel járna, nemcsak a régió, hanem a világ számára is.

Több mértékadó oroszországi szakértő szerint, az érvényben lévő oroszországi jogszabályok szerint igen. Mindent egybe vetve: akárkik állnak is a háttérben, az Oroszország elleni mostani, ukrajnai támadássorozatról biztosan elmondhatók a következők:

♦ Az isztambuli tárgyalássorozat második fordulójának előestéjén ezek a megnyilvánulások kétségtelenül provokációként értelmezhetők;

♦ okkal vethető fel, hogy Nyugaton biztosan jelentős erők érdekeltek a háború folytatásában úgymond "az utolsó ukránig", s főleg Oroszország régóta várt gazdasági térdre kényszerítéséig, a lakosság fellázításáig, az orosz államnak a Zbigniew Brzezinski által az 1960-as évektől felvázolt, legalább három részre bontásáig, a részek egymás elleni kijátszásával az orosz erőforrások megszerzéséig, ami már 1903-tól megfogalmazódott az USA kormányzatában, miként ezt több Bekiáltás-cikkben taglaltam már, idézve a vonatkozó forrásokat;

Bár a háború ideiglenesen felfüggeszthető, az eddigiek tükrében - valamint a nyugat-európai természeti erőforrások hiányából fakadó gyarmatosítási törekvések miatt - a történelem során, kezdve Napóleontól a briteken át Hitlertől egészen napjainkig, a kontinens keleti részén is megjelennek a terjeszkedésre irányuló ambíciók. Ezen kívül az Egyesült Államok jelenlegi válsága is hozzájárul ahhoz, hogy a tényleges fegyvernyugvásra még várni kell.

Kijevet arra fogják ösztönözni, hogy provokációkkal, diverzánsakciókkal, partizánokkal, kormányellenes ellenzékkel folyamatosan lekössék Moszkva erejét. Az Oroszország elleni, provokációkra épülő amerikai politikáról egyébként már 2014. február 5-én írtam, amikor az "Egy lépésre a polgárháborútól" cím alatt adtam közre egy finn szakértővel készült interjút, utána egy összefoglalót a Kijevben hatalomváltást kierőszakolni igyekvő amerikai lépések anyagi hátteréről, aminek Ukrajnának a Moszkva oldaláról való eltántorítása volt a célja. Aztán a provokatív akciók szinte végtelen sorozata mértani haladvány szerint folytatódott, miként erről a Bekiáltás keresőjébe beüthető szavak révén meggyőződhet az olvasó.

Ma sem a hamarosan bekövetkező béke irányába mutatnak a fejlemények. Ezért csak abban bízhatunk, hogy bármilyen rémképet is fessenek az oroszországi viszonyokban járatlan megmondó emberek - vagy a nagyon is járatos, tudatosan dezinformálók - Putyin szörnyű szándékairól, az orosz elnök továbbra is ellenáll a környezetében bőven lévő héjáknak. Miként a nyilvánosságban is érzékelhető erős belső támadások közepette azt követően is húzta-halasztotta Ukrajna megtámadását, hogy a nyugati fél legalább két, de inkább három, sőt négy olyan megállapodást rúgott fel 2014 februárjától mindmáig, amivel akár Ukrajnán belül maradhatott volna a Krím, megelőzhető lett volna a háborús helyzet kialakulása, illetve már három éve fegyverszünetet lehetett volna kötni.

A megtévesztett hívők azonban minderről semmit nem tudnak, vagy nem akarnak tudni. Bár sokan tisztában vannak a tényekkel, sajátos tudathasadással mégis olyan tévhiteken keresztül ítélik meg az eseményeket, hogy Ukrajna egységes nemzetállam, ahol csupán hazájukat védő ukránok élnek. Nem akarnak tudomást venni arról, hogy ez a ma már banderista-fasiszta ideológiára és gyakorlatra épülő amerikai bábállam nem létezne, ha a Szovjetunió föderációként való alapításakor a bolsevikok - egy utólag irreálisnak bizonyult nemzetiségi politika jegyében - nem tákolják össze jelentős orosz területeket hozzárajzolva, majd a II. világháború után újabbakkal kiegészítve, aztán 1954-ben az ukrajnai származású Hruscsov kommunista pártfőtitkár által a Krímet is hozzácsatolva.

1991 után Ukrajna függetlensége egy történelmi népszavazás eredményeként jött létre, amelyet követően az új alaptörvény körvonalazta az ország jogi kereteit és alapelveit.

♦ az ország nem lesz katonai tömb tagja;

♦ A területén nem helyez el oroszországgal szembenálló erőket.

♦ Az ország különféle nemzetiségeit, beleértve a 7-8 milliós, főként két-három nagyobb csoportban élő orosz etnikumú közösségeket, autonómiához juttatja. Ezen felül más nemzetiségek, köztük a magyar közösség is hasonló jogokat kap.

Később egy Budapesten aláírt memorandumban, tehát nem szerződésben, az is kimondatott: Ukrajna nem válik atomhatalommá, s Oroszországtól ezért is részesült jelentős támogatásokban évtizedeken át. Ennek vetett véget a 2014 februárjában Washington által megszervezett és pénzelt államcsíny, ezt követően pedig a kijevi hatalmi központ által irányított, az első szakaszban nyolc éven át tartott kelet-ukrajnai népirtás, ami több más Moszkva ellenes lépéssel, mindenekelőtt a NATO leplezetlen terjeszkedésével együtt a 2022-es "különleges katonai művelet", vagyis a két szomszédos állam közötti, valójában, miként a történelmi múltban nem egyszer, az Oroszország ellen egyesített Európát is felhasználva a nagyhatalmi küzdelmek része lett. Miként tudni lehet, többek között ezt, vagy valami ehhez hasonló rögzítését is szeretné elérni az orosz delegáció a június 2-án második fordulóval folytatódott isztambuli tárgyalássorozaton, amely akár még hónapokig, sőt évekig is elhúzódhat...#